Foci

Veterán kapus érkezik a Fradihoz

A magyar élvonalban eddig a legtöbb mérkőzésen pályára lépő Végh Zoltán a Ferencváros labdarúgócsapatához szerződik.

A zöld-fehérek vasárnap Debrecenben szenvedtek 1-0-s vereséget, miután egy jól helyezett szabadrúgásra nem ért oda Ranilovic kapus, aki korábban Kaposváron kapott meglehetősen nagy potyagólt. Könnyen lehet, hogy a jövőben valamelyest háttérbe szorul a szlovén kapus, a Pepsifoci.hu információja szerint ugyanis a 40 éves Végh Zoltán érkezik Prukner László együtteséhez.

A veterán hálóőr a lap kérdésére elmondta, a szerződést hétfőn írják majd alá, de nem csak a felnőtt keretnél lesz majd szerepe, hanem az utánpótlásnál edzőként is tevékenykedik majd.

A legutóbb a Vasasnál szereplő Végh hozzátette, két napja keresték meg, tegnap pedig már a csapattal edzett. Szavai alapján szinte biztosra vehető, hogy a hivatalos bejelentés sem várat majd sokat magára.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.