Foci

A Haladás nem tudott átlépni saját árnyékán

Csertői Aurél győri, Aczél Zoltán szombathelyi oldalról értékelte az OTP Bank Liga harmadik fordulójának nyitómeccsét.

Amint arról pénteken már írtunk, a Győr együttese az ETO napon 1-0-ra legyőzte a Haladás Sopron Bankot, a korán megsérülő Dudás Ádám már az 5. percben megszerezte a találkozó egyetlen gólját egy életerős lökettel.

A vasiak a hajrában tíz emberre fogyatkozva próbálkoztak az egyenlítéssel, azonban hiába a mezőnyfölény, nem sikerült megszerezni az idény első pontjait. A Győr ugyanakkor továbbra is hibátlan, így vezeti a bajnokságot.

„A korai gyors gól meghatározta a mérkőzést, de utána is voltak helyzeteink, amelyeket ha belövünk, akkor simább is lehetett volna a találkozó” – mondta a klub hivatalos honlapjának Csertői Aurél, aki szerint csapata a második félidőben kissé ráült az eredményre. „Nagyon örülök, hogy zsinórban háromszor is győztünk, de van még min javítani. Most egy kis szerencsével ennyi elég volt a sikerhez, de Magyarországon hasonló képességű csapatok vannak, így minden együttes ellen meg kell szenvedni.”

Aczél Zoltán, a Haladás trénere szerint csapata nem tudott átlépni a saját árnyékán: „Az első félidő tragédia volt, nehezen is éltem meg, hogy azok a játékosok, akikben bízom – ugyan mentek előre, de – gyenge kvalitással játszottak” – mondta a szakember, aki azt is elárulta, hogy a félidei szünetben tartott egy kis fejmosást az öltözőben, így a második negyvenöt perccel már elégedett volt. „Megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de a végjátékot elrontottuk. Kovács Istvánt szeretném külön is kiemelni, mert csodálatosan futballozott. A második félidőben a csapat megmentette a becsületét. A nulla pont elkeserítő, de az erőnlét és a második félidei játék biztató.”

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló
Győr, 9500 néző, Vezette: Kassai Viktor
Győri ETO FC-Haladás Sopron Bank 1-0 (1-0)
Győr: Stevanovic – Takács Á., Djordjevic, Fehér Z., Völgyi – Pilibaitis – Trajkovic, Ji-Paraná (Kiss M., 75.) – Koltai, Simon A. (Aleksidze, 54.), Dudás (Dinjar, 13.) Vezetőedző: Csertői Aurél
Haladás: Rózsa – Schimmer (Kovács I., a szünetben), Korolovszky, Guzmics, Tóth P. – Nagy I G., Iszlai, Molnár (Búrány, 31.), Halmosi – Sluka (Irhás, 78.), Kenesei Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Dudás (5.)
Sárga lap: Pilibaitis (41.), Trajkovic (51.), Takács Á. (74.), illetve Iszlai (35., 64.), Tóth P. (45+2.), Guzmics (80.), Halmosi (90.)
Piros lap: Iszlai (64.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73894022, A kˆzˆssÈg erejÈvel az Ètelpazarl·s ellen - ez a Foodcoin oldal meg·lmodÛinak a mottÛja. A fi˙kkal beszÈlgett¸nk az ˆtlet megsz¸letÈsÈnek kˆr¸lmÈnyeirıl., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.