Foci

Sokat kell várni a milánói derbire

Kisorsolták az olasz labdarúgó-bajnokság új szezonjának menetrendjét. A Napoli dühös elnöke kiviharzott a teremből.

Bő egy hónap múlva kezdetét veszi a Serie A 2011-2012-es szezonja, a sorsolást viszont már szerda este megejtette az olasz szövetség.

A televízió által is közvetített eseményen kiderült, hogy a bajnoki címvédő AC Milan az utolsó előtti fordulóban találkozik városi riválisával, az Interrel, így az idén már nem lesz milánói derbi a bajnokságban (a két együttes augusztus 6-án Kínában a Szuperkupáért mérkőzik meg). A scudetto két legfőbb várományosa először január 15-én csaphat össze (pontos időpont természetesen még nincs, így egy-két nap eltérés elképzelhető), míg tavasszal május 6-án rendezhetik a Derby della Madonninát.

Kevesebbet kell várni a római derbire, az AS Roma és a Lazio a 7. fordulóban ütközik meg egymással, így már október közepén felhevülhetnek az indulatok a fővárosban.

A Juventus a 2. fordulóban már az új stadionjában léphet pályára, ekkor a Parma látogat majd Torinóba. A nagyok közül Antonio Conte együttesére vár talán a legnehezebb feladat a nyitófordulóban, a tavalyi negyedik Udinese otthonában vizitálnak Buffonék (Cagliari-Milan, Inter-Lecce, Bologna-Roma mérkőzéseket is rendeznek az 1. körben).

A második és harmadik játékhéten már rangadónak számító találkozókra is sor kerül (Milan-Lazio illetve Inter-Roma és Napoli-Milan), az egyik legérdekesebb forduló pedig a tizedik lesz, ekkor Inter-Juventus és Roma-Milan összecsapásokat is rendeznek.

A bajnokságban ugyan mindenkivel meg kell küzdeni egyszer, de a Napoli elnökénél így is kiverte a biztosítékot a menetrend. Aurelio De Laurentiis azon akadt ki, hogy csapatának egy-egy hétközi BL-forduló után kell megküzdenie a Milannal (3. forduló) és az Interrel (6. forduló). “Szégyellem, hogy az olasz vagyok” – fakadt ki a filmproducer, majd a hírek szerint egy tinédzser által vezetett robogón elhagyta a sorsolás helyszínét.

A teljes menetrendet itt találhatja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik