Foci

Kis Károly: „Van egy kis hiányérzetem…”

Kétes büntetővel vitt el egy pontot Székesfehérvárról a skót Hearts csapata az Európa Liga harmadik fordulójának első mérkőzésén.

Az egyik klub 137 éves, a másik 59. Az egyik hazája négyszeres bajnoka, a másik öt éve jutott fel az élvonalba. Az egyik nyolc nemzet – jobbára válogatott – játékosait vonultatja fel kezdő tizenegyében, a másik kizárólag magyar játékosokból áll. A klubok éves büdzséjét – lévén nem nyilvánosak – nem tudjuk összevetni, de nem hivatalos értesüléseink szerint egyik a másiknak ötszöröse.

Ilyen előzmények után kellett megküzdenie a Paksi FC-nek a skót Hearts csapatával, az 1-1-es eredmény kiegyensúlyozott játékot tükröz.

A mérkőzés után a szakvezetők így értékelték a látottakat:„Úgy érzem, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek, a tizenegyest még nem tudtam megnézni, de a mezőnyben sok apró szituációt a skótok javára ítéltek meg, pedig fordítva is lehetett volna. Így hát ez az 1-1 rosszabb, mint a Tromsö elleni 1-1 volt. Jó lett volna 1-0-lal kiutazni Edinburghba, olyankor kaptuk a gólt, amikor az nem volt benne a játékban. Odakint 17-18 ezer fanatikus skót fogja biztatni a Heartsot, hatalmas bravúrra lesz szükség a továbbjutáshoz”, fogalmazott Kis Károly, a Paks edzője a találkozó után.

Most eldöntheted 11-es volt e vagy sem! 2:00-nál a kérdéses szituáció



A tréner szerint – bár többé-kevésbé elégedett csapata teljesítményével – nem sikerült rákényszeríteniük akaratukat a Heartsra.

„Nem tudtuk folyamatosan játszani a rövid passzos futballunkat, a kelleténél kevesebb helyzetet alakítottunk ki. Van egy kis hiányérzetem, ismétlem, ha egy-nullal vonultunk volna az öltözőbe, akkor a második félidőben egészen más futballt játszott volna mindkét csapat, s akár 2-0-ra is megnyerhettük volna a meccset, mert a skótoknak ki kellett volna támadniuk. De a futballban nincs értelmük a ha-val kezdődő mondatoknak, innen kell megkísérelnünk Skóciában a továbbjutást egy nagyon jó csapat ellen.”

Jim Jefferies, a skótok menedzsere így látta a mérkőzést: „Úgy vélem, a meccs elején uraltuk a játékot, a Paks gólját labdaeladásunk előzte meg, nem igazán volt benne a játék képében, hogy a magyarok jutnak vezetéshez. Az egyenlítő gólunkról annyit, hogy a tizenegyest megelőző szabadrúgásunk előtt a bíró megállította a játékot, és külön felhívta a magyar védők figyelmét arra, hogy úgymond kézimunkázás esetén tizenegyest fog ítélni. Ezért az a véleményem, hogy nem tehetnek szemrehányást neki a hazaiak – ő előre megmondta”, mutatott rá a szakvezető.

Jeffries azt kapta a Pakstól, amire számított: „Kiváló, jól szervezett együttes a Paks, nem annyira a kiemelkedő egyéniségek jellemzik, hanem a hatékony csapatjáték. Láttam a Tromsö elleni meccsüket, a visszavágón akkor is a Tromsö volt az esélyes, aztán a Paks lefocizta a norvégokat. Nagyon oda kell figyelnünk, nehogy ugyanez történjen a visszavágón. Azért az 1-1 jobb eredmény, mintha 2-0-ra győztünk volna, mert így legalább megtelik a stadionunk jövő csütörtökön”, vette tréfásra a dolgot a végén a skót tréner.

Sipeki István, a csodálatos paksi gól szerzője így elevenítette fel vezető gólját: „Hogyan történt? Elém pattant a labda, már előzőleg észrevettem, hogy a kapusuk nagyon kint áll, ráemeltem, és szerencsémre bement. Jó döntést hoztam.”

Sipeki góljánál még örültünk:

Szóval előre készült erre a megoldásra?

„Előre nem készültem, de megfigyeltem, hogy kimozdul a kapusuk. És – ismétlem – jó döntést hoztam.”

Hosszú menetelés kellős közepén tart a Paks. Vajon ez a jobb vagy a gyengébb meccsek közé tartozott?

„A jobb mérkőzések közé sorolom, hajtós, kemény csapat ellenjátszottunk, hasznunkra válik még ez a meccs.”,

S vajon mennyi esélyt ad Sipeki a továbbjutásra?

„A mérkőzés előtt is ötven-ötven százalékosnak ítéltem a két csapat továbbjutási esélyét, s úgy érzem, ez az arány nem változott.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.