Foci

Kilenc ember ellen ikszelt a Fradi

A Ferencváros együttese hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a hajrára kilenc emberre fogyatkozó Diósgyőrrel.

Összefoglaló: Úgy tűnik ez a mai a villámgólok napja, ugyanis Liban Abdinak sem kellett több négy percnél, hogy betaláljon Lisztes Krisztián tökéletes kiugratása után (1-0) – Székesfehérváron Dusan Vasziljevics zörgette meg korán a hálót.

Ezt követően a csapatok nem kényeztették el a drukkereket, a védekezésé és a durvaságé volt a főszerep. Na meg a Alvaro Garcia Miquel játékvezetőé, aki olykor érthetetlen ítéletekkel borzolta a kedélyeket. A gólhelyzetben kilépő Oláh Lórántot lerántó Mohamadolu Abdouraman például megúszta sárgával, a nagyot repülő Mark Otten lábát eltaláló Francisco Gallardo ugyanakkor már az első felvonás végén mehetett zuhanyozni.

Ezzel az emberelőnnyel nem tudott mit kezdeni Prukner László legénysége, a 68. percben ráadásul jött a hidegzuhany: Luque szabadrúgásból vette be Marko Ranilovic hálóját (1-1). A folytatásban a csereként beálló Pál Szabolcsot is kiállította a játékvezető, ám az FTC nem tudott nyerni, ugyanis Ivan Rados kapus hatalmas bravúrral hárította Junior távoli bombáját a hajrában, 1-1 lett a vége.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló
Albert Stadion, 6400 néző, Vezette: Alvaro Garcia Miqel (chilei)
Ferencváros-Diósgyőri VTK 1-1 (1-0)
Ferencváros: Ranilovic – Fülöp, Grúz, Otten, Balog – Andrezinho (Somalia, 75.), Maróti (Józsi, 68.), Lisztes (Tóth B., 57.), Junior – Oláh, Abdi Vezetőedző: Prukner László

Diósgyőr: Rados – Vadász, Budovinszky, Gal, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Lippai, Luque (Dobos, 90.)- Menougong (Carreno, 59.), Seydi (Pál, 59.) Vezetőedző: Benczés Miklós

Gólszerzők: Abdi (4.), illetve Luque (68.)
Sárga lap: Andrezinho (66.), Grúz (67.), illetve Abdouraman (30.), Gallardo (34., 38.), Menougong (58.)
Piros lap: Gallardo (38.), Pál (84.)

Az alábbiakban élő, szöveges tudósításunkat olvashatják!

92. PERC: Vége! A Ferencváros együttese hiába került kettős emberelőnybe is a hajrára, nem sikerült legyőzni a hősiesen küzdő DVTK együttesét, 1-1 a végeredmény!

91. PERC: Oláh lőtt mellé.

90. PERC: Mindössze két perc a ráadás – talán több is lehetne.

SZÖGLET 90’
Ferencváros
Két ízben is mentettek a védők.
CSERE 90’
Diósgyőr
Luque le, Dobos be.

86. PERC: A megítélt szabadrúgás után Junior lőhetett jó 22 méterről, a remek ívben szálló labdát azonban Rados kiütötte – a lövés és a védés is szemet gyönyörködtető volt!

84. PERC: Nem szívbajos a játékvezető, de az biztos, hogy nem teketóriázik, ha elő kell húzni a lapot a zsebből. Pál Szabolcs csúszott oda Juniornak, a Fradi játékosa látványosat repült, Pál meg indulhatott is zuhanyozni. Kilencen a vendégek.

PIROS LAP 84’
Pál, Diósgyőr
Juniornak lépett oda, talán túlzó az egybőli piros.

82. PERC: Nagyon akar a Ferencváros, most Oláh előtt adódott lehetőség, a támadó azonban mellé lőtt.

78. PERC: A Fradi játékosai egyre türelmetlenebbek, ugyanakkor a DVTK védői állják a sarat, nekik ilyen körülmények közt jó az 1-1 is.

CSERE 74’
Ferencváros
Somalia jön Andrezinho helyére.
CSERE 69’
Ferencváros
Maróti helyett Józsi a pályán.

68. PERC: Tíz emberrel egyenlítette a Diósgyőr! Luque jó 30 méterről rúghatott szabadrúgást, a lövés a sorfal fölött átszállt, majd kényelmetlenül csapódott lefelé, Ranilovic nem is tudta kipiszkálnai az alsó sarokból, pazar pontrúgás volt, 1-1!

GÓÓÓL 68’
Luque, Diósgyőr
Szabadrúgásból egyenlített a spanyol.
SÁRGA LAP 67’
Ferencváros
Andrezinho és Grúz is besárgult.

64. PERC: Na végre valami! Egy ferencvárosi kontra végén Oláh és Abdi játszott össze, a légiós a nemrég beállt Tóth Bence elé tálalt, a fiatal játékos pedig egyből tüzelt, Radosnak kellett kitolnia oldalra a labdát – szép jelenetsor volt.

SZÖGLET 63’
Diósgyőr
Három vendégszöglet egymás után, nem volt egyik sem veszélyes.

62. PERC: Luque végezhetett el két szabadrúgást gyors egymásutánban, az elsőről az üresen maradt Abdouraman maradt le, a másodikat szögletre mentette Junior.

CSERE 59’
Diósgyőr
Menougongot Carreno, Seydit Pál váltja.
SÁRGA LAP 58’
Menougong, Diósgyőr
Baloggal szemben volt szabálytalan.
CSERE 57’
Ferencváros
Tóth Bence váltja Lisztes Krisztiánt.

53. PERC: Nem forognak veszélyben a kapuk, Junior lőtt távolról – a lelátóra.

47. PERC: Az égiek nem fogadták kegyeikbe a csapatokat, az eső szakadatlanul esik.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Ferencváros
Megy a második félidő, csere nem volt.

46. PERC: Ez volt az első félidő utolsó momentuma is egyben. A Ferencváros egy korai góllal vezet, nem lesz könnyű dolga az emberhátrányban lévő Diósgyőrnek, ha pontot akar rabolni az Üllői útról. Hamarosan visszatérünk!

SZÖGLET 46’
Luque, Diósgyőr
Balról jött a sarokrúgás, fejjel tisztázott a védelem.
LES 45’
Oláh, Ferencváros
Pedig szép akció volt, de a védők mögött volt a támadó.

42. PERC: Budovinszky és Rados kapus vesztek össze, ugyanis egy beadás után nem szóltak egymásnak, így az, hogy a védő lehúzta a fejét a labda elől megzavarta a kapust, aki végül megszelidítette a játékszert. Kisvártatva Oláh lőtt fölé egy lefordulás után.

38. PERC: Rendkívül nehéz helyzetbe került a Diósgyőr, a pár perccel ezelőtti sárgája után Gallardo becsúszva eltalálta Mark Otten lábát – aki túlzóan nagyot repült -, a játékvezető így idő előtt zuhanyozni küldte az első fordulóban remeklő spanyolt.

PIROS LAP 38’
Gallardo, Diósgyőr
Ottent rúgta fel.

35. PERC: Andrezinho kevergetett a diósgyőri védők között, majd a tizenhatos előteréből laposan lőtt, a labda elkerülte a kaput.

SÁRGA LAP 34’
Gallardo, Diósgyőr
Kezezésért járt a figyelmeztetés.

32. PERC: A kipattanó után a földön fekvő Ranilovic kapujában kötött ki a labda, a gólt azonban les előzte meg, kifelé jár a szabadrúgás.

SZABADRÚGÁS 31’
Luque, Diósgyőr
Ranilovic védte a kellemetlen, jó 25-ről eleresztett bombát.

30. PERC: A mérkőzést vezető Garcia Miquel kezéből kissé kezd kicsúszni a meccs, Abdouramant már kétszer is kiszórhatta volna két perc alatt. Nincs könnyű dolga amúgy a sípmesternek, feszült a hangulat és a játékosok sem kímélik egymást.

SÁRGA LAP 28’
Abdouraman, Diósgyőr
A kilépő Oláh lerántásáért, láttunk már ilyenért pirosat is.
SZÖGLET 24’
Diósgyőr
Nem okozott nagy riadalmat a második miskolci szöglet.

23. PERC: Egy villámgyors kontra végén Junior tálalt Oláh elé, a csatár emeléssel próbálkozott a kirobbanó Radossal szemben, a labda mellé ment.

SZABADRÚGÁS 22’
Lippai, Diósgyőr
Mindenki feje felett elszállt a labda.

18. PERC: A gólon kívül igazából nem sok minden történt, az azért látszik, hogy a csapatok felkészültek egymásból, egyelőre mind a két fél védelme remekül visszazár.

11. PERC: Az első tíz percben a szurkolók csendben demonstráltak az új sporttörvény elfogadása miatt, ám most mind a két fél rázendített, igazi rangadóhangulatot varázsolva az Albert Stadionba.

4. PERC: Nem kellett sokat várni az első gólra, a Ferencvárosba visszatérő Lisztes Krisztián szöktette Liban Abdit, a légiós pedig a büntetőterületen belülről kilőtte a hosszú alsót, 1-0!

GÓÓÓL 4’
Abdi, Ferencváros
Lisztes kiugratása után.

‘1. PERC: Rögtön támadott a miskolci legénység, egy szögletet sikerült is kiharcolni, ám a sarokrúgásból nem lett semmi.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Diósgyőr
A vendégek kezdték a mérkőzést.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, az OTP BANK Liga második fordulójában találkozik egymással a Ferencvárosi TC és a Diósgyőri VTK az Üllői úton. A mérkőzésről szóló beharangozókat ITT olvashatják.

Íme a kezdőcsapatok:

Ferencvárosi TC: Ranilovic – Fülöp, Grúz, Otten, Junior – Maróti – Balog, Lisztes, Andrezinho – Oláh L., Abdi Vezetőedző: Prukner László.

Diósgyőri VTK: Rados – Vadász, Budovinszky, Gal, Gohér – Abdouraman – Gallardo, Lippai, Luque – Menougong, Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

MAMMOGRAPHY EXAMINATION 
Reportage in a radiology service in a hospital in Haute-Savoie, France. Digital mammogram. 

AMELIE-BENOIST / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.