Foci

NB 1, 2. forduló – beharangozó 1.0

Négy mérkőzéssel folytatódik szombaton az OTP Bank Liga, a legnehezebb dolga az Újpestnek lesz Győrben.

A két meccs után veretlen Debrecent pontszámban többen is utolérhetik szombaton, a Győr, a Sopron és a Pápa is győzelemmel nyitotta múlt héten a bajnokságot. A győriek a hazai zakóval kezdő Újpestet fogadják, a lila-fehéreket legyőző Pápa pedig a Siófokot látja vendégül. A Haladás és a Honvéd egy-egy vesztes meccs után találkozik, az újonc Pécs pedig a szombathelyiek elleni sikerélménnyel a háta mögött látogat Angyalföldre.

Vasas-Híd – Pécsi MFC, 17:30 (SPORT1, ÉLŐ)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, Vezeti: Radványi Ádám

A hazai pálya mindig előnynek számít, még akkor is, ha egy vesztes fogad egy győztest. A múlt héten Komjáti András csapatának hálátlan feladat jutott, nem is mentek sokra a Loki otthonában. A piros-kékek igyekeznek túllendülni az idényeleji formán és összeszokatlanságon, Farkas Balázs és Simek Péter is érkezőben, de az önbizalom dolgában egyre jobban álló PMFC ellen még a két rutinos játékos nélkül kell összehozni valamit a Fáy utcában.

Komjáti András és a csapat levonta a tanulságokat a debreceni, a tréner véleménye szerint egyéni hibákra visszavezethető vereségből. A piros-kékek mestere érdekes meccsre számít, hiszen: „Nagy hiba lenne egy kézlegyintéssel elintézni a Pécset, csak azért, mert újonc. Nyilván nem véletlenül kerültek fel az első osztályba.”

A pécsiek mestere, Mészáros Ferenc szerint mindkét gárda győzni akar, véleménye szerint mindkét csapat az építkezés időszakában van, ezért például nem is tudja, hogy milyen összeállítást és formát várhat az ellenféltől, amit viszont szeretne: három ponttal távozni.

Lombard Pápa Termál FC – BFC Siófok, 19 óra
Pápa, Perutz Stadion, Vezeti: Takács János

A Pápa az első forduló meglepetését szolgáltatta azzal, hogy a Megyeri úton tudott győzni az Újpest ellen, de ebből túl sokat nem lehet leszűrni a Siófok vendégjátéka alkalmával. Főleg, hogy a Balaton-partiak tétmeccset még nem játszottak, mert a Videoton Bl-selejtezője miatt a székesfehérváriak elleni siófoki mérkőzést elhalasztották. Mindenesetre az Újpest-verő Pápa hazai pályán esélyesebbnek látszik a Siófoknál.

Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője megpróbálja a jó oldaláról nézni azt, hogy a pénzszűke miatt gyengült a keret, igaz, leigazolták Sowunmi Thomast.

„A változások miatt talán kevésbé vagyunk kiismerhetőek, ebből kell hasznot kovácsolnunk” – ez a siófoki mester speciális stratégiája.

Haladás Sopron Bank – Budapest Honvéd, 19 óra
Szombathely, Rohonci úti stadion, Vezeti: Szilasi Szabolcs

A vesztesek csatáját rendezik Szombathelyen, a Haladásnak ráadásul egyik legjobbját, a PMFC elleni meccsen kiállított Halmosi Pétert is nélkülöznie kell. Aczél Zoltán sejti, hogy nem a Honvéd lesz az idei legkönnyebb ellenfél.

„Nem vagyunk könnyű helyzetben, de nem kezdhetjük két vereséggel a bajnokságot. Láttam az ETO ellen a kispestieket, nem lesz velük könnyű dolgunk, Supka Attila többféle rendszerben is hatékonyan tudja játszatni a csapatát” – fogalmazta meg a szombathelyi szakember a célt és a veszélyt.

Kollégája, Supka Attila nyilván a helyén kezeli az ellenfél dicséretét, főleg, hogy a piros-feketék az első fordulóban hagyták a Győrnek elvinni a három pontot a Bozsik-stadionból. Supka egyszerű dolgokban látja a győzelmi útmutatót, szeretné, ha a játékosai azt csinálnák, amit mond, mégpedig teljes erőbedobással.

Győri ETO – Újpest FC, 20 óra (SPORT1, ÉLŐ)
Győr, ETO Park, Vezeti: Solymosi Péter

A szombat rangadójának is lehet nevezni a lila-fehérek győri vendégjátékát. Az Újpest fájdalmas vereséggel indított a Pápa ellen, nyilván a lehető leggyorsabban szeretnék kiküszöbölni a csorbát, ennek ellenére lehet, hogy ez nem este következik be. Az ETO Kispesten tudott nyerni, Csertői Aurél vezetőedző már jó előre megmondta, hogy a Honvéd elleni csapatot küldi pályára, hogy további pontokat gyűjtsenek a már zsebben lévő három mellé.

„Szép dolog az idegenbeli győzelem, de csak akkor ér valamit, ha utána hazai pályán is győzni tudunk” – mondta Csertői, aki fiatal, de jó csapatnak tartja az aktuális ellenfelet.

Az újpestiek mestere, Mészöly Géza kiheverte a Pápa elleni sokkot, ahol „támadásban és védekezésben is elmaradt a várakozástól a csapat”. A lila-fehérek hét közben is szolgáltattak beszédtémát, elküldték a sportigazgató Kovács Zoltánt. Mészölynek továbbra is bő féltucat játékost kell nélkülöznie, de a fájó tanulságok leszűrése után is helytállást, azon belül lendületes, agresszív játékot vár fiaitól Győrben. Mindenesetre a lila-fehéreknek tényleg nagyot kell javulniuk, ha nem akarnak pont nélkül szerénykedni két forduló után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik