Foci

Forlánék a döntőben a Copán

Uruguay együttese a Liverpoolban légióskodó Luis Suarez duplájának köszönhetően 2-0-ra verte Perut a Copa América elődöntőjében.

Magyar idő szerint szerda hajnalban lejátszott mérkőzés rendkívül keményre sikerült, Yotunt már a második percben sárga lappal kellett figyelmeztetni egy kemény belépőt követően. Ezután a játék is előtérbe került, a perui szélső kínálta meg távolról Muslerát, az argentinok elleni meccs hőse azonban magabiztosan védett.

A túloldalon Alvaro Pereira okozott riadalmat a védők közt egy bedobás után, ám Raul Fernandez bevetődve tudott blokkolni a lövés pillanatában. Peru legnagyobb lehetősége a mérkőzésen akkor jött el, amikor a csapatkapitány Juan Vargas verte meg a szélen Diego Luganót, majd veszélyesen tálalt középre, ám sem Guerrero, sem Advincula nem tudta a hálóba passzolni a labdát.

A fordulás után aztán gyorsan megszerezte a vezetést a 15. Copa-győzelmére hajtó Uruguay, Forlán lövését még védte a perui hálóőr, a kipattanót azonban Luis Suarez tessékelte a hálóba (0-1). Kisvártatva Pereira vette észre nagyszerűen, hogy az ellenfél feltolta a védelmi vonalat, így a sajét térfeléről megeresztett felívelésére lecsapott a szélvészgyors liverpooli támadó, aki a kapujából kirongyoló Fernandezt is könnyedén becsapta, majd a gólvonal mögé juttatta a labdát – gyorsan elhúzott kettővel Oscar Tabarez legénysége (0-2).

Suarez duplája:

A 69. percben pecsételődött meg végképp Peru sorsa, Vargas a bíró orra előtt könyökölte le Coatest, a játékvezető így gondolkodás nélkül mutatta fel neki a piros lapot. A La Rojiblanca ugyan még dolgozott ki helyzeteket a továbbiakban, az eredményen azonban nem sikerült változtatni, így Uruguay elsőként biztosította be helyét a Copa América 2011-es küzdelmeinek döntőjében.

Suarez a hajnali duplájának köszönhetően már három találatnál jár, ezzel befogta a góllövőlista élén az argentin Sergio Agüerót.

Diego Forlánék a fináléban Paraguay és Venezuela összecsapásának győztesével meccselnek majd, míg Perura a másik elődöntő vesztese vár a harmadik helyért folytatott csatában.

Eredmény – Copa América, elődöntő
Peru-Uruguay 0-2 (0-0)
Gólszerző: Luis Suarez (53., 56.)
Piros lap: Juan Vargas (Peru, 69.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik