Foci

Fordított az ETO a Honvéd otthonában

A kispestiek hazai pályán a szünetben 1-0-ra vezettek a Győr csapata ellen, mégis a vendégek vitték el a három pontot az OTP Bank Liga nyitófordulójában.

Vasárnap három mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB 1 új szezonjának 1. fordulójából, kezdésként a bajnokságban dobogóra törő Győri ETO látogatott a Budapest Honvéd otthonába.

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a szombaton elhunyt Bicskei Bertalanra, aki a Honvédnál játékosként több mint tíz évet töltött el, edzőként bajnoki címet nyert a kispestiekkel, de megfordult a Győri ETO-nál is, mint szakmai igazgató.

A nagy melegben a hazaiak kezdtek jobban, és ez hamar gólban is megmutatkozott. A 12. percben egy szép kispesti akció végén a Siófokról érkezett Délczeg elől még sikerült tisztázniuk a védőknek, Hajdú lövésével szemben azonban már Stevanovic kapus is tehetetlennek bizonyult (1-0).

Hamar egyenlíthetett volna a Győr, Kemenes bravúrjára is szükség volt ahhoz, hogy Pilibaitis közeli fejese ne találjon utat a hazai kapuba. Csertői Aurél csapat a hátrányban átvette az irányítást, és a meleg idő ellenére hazai szinten nagy iramot diktáltak, de egyenlíteni ekkor még nem sikerült.

A félidő vége előtt nem sokkal büntetőhöz jutott a fővárosi alakulat, Takács Ákos ért bele kézzel a játékszerbe a 16-oson belül. Hajdú állt a labda mögé, de Stevanovic hárítani tudta a jobb alsóra tartó próbálkozást. A másik oldalon egy győri helyzet zárta a félidőt, a Honvéd egygólos előnnyel vonulhatott szünetre.

A folytatásban előbb a hazai Abass puskázott el egy lehetőséget, majd érkezett az egyenlítés: Koltai beadására Dudás érkezett, fejesét Kemenes már nem tudta hárítani. 1-1-es állásnál megritkultak a kapu előtti lehetőségek, de nem maradt újabb gól nélkül a publikum.

Ennek persze a hazai szurkolók a legkevésbé sem örültek, hiszen Dinjar jó lehetőséget harcolt ki magának a védők között, majd a bal alsó sarokba helyezte az ETO vezető találatát (1-2).

Supka Attila csapata nem volt képes nagy rohamokra az egyenlítés kiharcolása érdekében, igazán komoly helyzet nélkül pörögtek le a mérkőzésből hátralévő percek. A háromperces hosszabbítás legvégén azért még volt esély az iksz kiharcolására, de végül maradt az eredmény, a Győri ETO győzelemmel kezdte a labdarúgó NB 1 2011-2012-es szezonját.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló
Budapest, Bozsik József Stadion, 1500 néző, Vezette: Iványi Zoltán
Budapest Honvéd – Győri ETO FC 1-2 (1-0)
Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Kostolani, Novák A. – Németh N., Horváth A., Zelenka (Ivancsics, 60.), Hajdú (Danilo, 61.) – Abass, Délczeg. Vezetőedző: Supka Attila
Győri ETO: Stevanovic – Takács Á., Fehér Z., Djordjevic, Völgyi – Dudás (Aleksidze, 67.), Trajkovic, Pilibaitis (Windecker, 87.), Ji-Paraná – Simon A. (Dinjar, 69.), Koltai. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Hajdú (12.), illetve Dudás (57.), Dinjar (79.)
Sárga lap:
Horváth A. (16.), Hajdú (48.), Németh N. (63.), illetve Takács Á. (42.)
Piros lap: –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik