Foci

A MU-ban is megfordult a Vidi új támadója

Evandro Brandao, a Manchester Unitedet és a Benficát is megjárt portugál csatár érkezett a bajnoki címvédő Videoton labdarúgócsapatához.

A játékos többször szerepelt a portugál utánpótlás-válogatottban, amelyben edzője volt többek közt a székesfehérvári csapat jelenlegi trénere, Paulo Sousa is. A húszéves futballista három idényre szóló szerződést írt alá.

A BL-selejtezős visszavágó előtt álló Videoton honlapján olvasható bemutatás szerint Brandao tehetségére már 15 éves korában felfigyelt a Manchester United, le is foglalta a játékjogát. A támadónak azonban nem volt türelme kivárni, hogy lehetőséget kapjon, és inkább visszatért hazájába, hogy a Benficánál próbálja meg beverekedni magát a csapatba. Ezt követően kölcsönbe a Fátima, majd a Gondomar csapatához került, ahol 12 mérkőzésen 10 gólt szerzett. Brandao valamennyi portugál utánpótlás-válogatottban szerepelt U15-től U19-ig.

Paulo Sousa nagyszerű edző, erről meggyőződhettem, amikor a korosztályos válogatottnál velünk dolgozott. Komoly tekintélye volt a csapat előtt. Elsősorban az ő személye miatt döntöttem úgy, hogy Fehérvárra igazolok. Bár tisztában vagyok vele, hogy a klubnál csatárposzton nagy a konkurencia, több gólkirály is van a keretben, az idejövetelem célja mégis az, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, amivel természetesen élni is szeretnék, góljaimmal pedig segíteni a jövőben a Videoton FC-t a hazai és nemzetközi porondon egyaránt” – idézte a honlap Brandao nyilatkozatát.

Brandaót hétfőn, sajtótájékoztatón mutatják be.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Aerial panorama of modern business financial district with tall skyscraper buildings illuminated at night, Tallinn, Estonia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.