Foci

Van még hova fejlődniük a londoni élcsapatoknak

Az Arsenal felkészülési mérkőzésen nem tudta legyőzni kínai ellenfelét, a Tottenham kikapott dél-afrikai riválisától, a Chelsea pedig egy öngólnak köszönhette győzelmét.

Gőzerővel készülnek az angol élvonalbeli labdarúgócsapatok a négy hét múlva kezdődő bajnokságra, az edzések mellett pedig természetesen a felkészülési mérkőzések sem maradhatnak ki a programból.

Az Arsenal ázsiai túrája lezárásaként a Hangcsou Greentownnal csapott össze, de Arséne Wenger legénysége nem tudta legyőzni a kínai bajnokságban jelenleg nyolcadik helyet elfoglaló ellenfelét. Az Ágyúsoknál Van Persie, Arshavin, Nasri, Rosicky és Vela is a kezdőcsapatban kapott helyet, ennek ellenére a 16. percben hátrányba kerültek az angolok.

Az egyenlítés csak az első félidő ráadásában érkezett, egy szépen kijátszott akció végén a mexikói Vela pofozta a gólvonal mögé a kapusról kipattanó játékszert. A második játékrészre érkezett Wilshere, Walcott és Chamakh is, az 1-1-es eredmény azonban már nem változott.

Pályára lépett a Tottenham Hotspur is, Harry Redknapp együttese Dél-Afrikában a Kaizer Chiefs csapata ellen csapott össze a Vodacom Challenge elnevezésű hármas torna keretein belül. A Spursnél Jenas, Kranjcar, Keane és Defoe is kezdőként kapott szerepet, míg a szünetben Lennon, Van der Vaart, Bale és Crouch is pályára lépett.

A londoniak ennek ellenére még gólt sem tudtak szerezni a mérkőzésen, sőt, az összecsapás legvégén érkezett a hidegzuhany: Lebese találatával a dél-afrikaiak megszerezték a vezetést, a válaszra pedig már nem volt idő.

A Chelsea a másodosztályú Portsmouth otthonába látogatott, ahol André Villas-Boas vezetőedző már az első perctől számított többek között Torres, Malouda, Cole és Ivanovic játékára, míg Terry, Lampard, Anelka, Drogba, valamint a Wycombe elleni álomgólt szerző Benayoun a második félidőben segítette csapatát.

A találkozón egyetlen gól esett, a korábban a Chelsea-ben is megforduló Portsmouth-védő, Ben Haim a mérkőzés elején érthetetlen módon a saját kapujába fejelte a játékszert. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a második játékrészben Varney büntetőjét hárította a Chelsea kapuját örző Hilário.

Eredmények – felkészülési mérkőzések
Hangcsou Greentown – Arsenal 1-1 (1-1)
gólszerzők: Vazquez (16.) illetve Vela (46.)
Kaizer Chiefs – Tottenham Hotspur 1-0 (0-0)
gólszerző: Lebese (92.)
Portsmouth – Chelsea 0-1 (0-1)
gólszerző: Ben Haim (7. – öngól)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik