Foci

A Videoton kettőt kapott a Sturm Graztól

A magyar bajnok Szabics, valamint Kienast utolsó pillanatokban bekapott góljával 2-0-ra kikapott a Sturm Graz vendégeként a Bl-selejtező első mérkőzésén.

Összefoglaló:

Ez a mérkőzés is azon összecsapások közé kerül majd, amelyeket a futballtörténelmünkről szóló könyv azon fejezetében jegyzünk, amely az elszalasztott lehetőségek címet viseli.

A mérkőzés döntő részében a Videoton teljesen egyenrangú ellenfele volt a Sturm Graznak, helyzetei voltak, a fiúk magabiztosan adogattak és passzolgattak, de a végén mégis elbuktak. Ehhez tökéletesen elég volt két figyelmetlenség. Lipták és Horváth hibáját kegyetlenül kihasználta a két vérbeli támadó, Szabics és Kienast, utóbbi sérüléssel küzdve is vállalta a játékot.

A mieink talán az 1-0-s vereséget “jobban megérdemelték volna”, a kétgólos hátrány már soknak tűnik ez ellen a csapat ellen. Persze a játékosként kétszeres BL-győztes Paulo Sousa még kitalálhat valamit a visszavágóra, ahol a magyar szurkolók előtt a hatalmas bravúr eléréséért hajt majd a magyar bajnokság 2010/11-es győztese.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló:
Sturm Graz – Videoton 2-0 (0-0)
gólok: Szabics (69.), Kienast (92.)

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNKET AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATJA!

94. PERC: Véget ért a találkozó, a Videotonnak nagy bravúr kellne a továbbjutáshoz!

92. PERC: Nemhogy nem egyenlített a Vidi, hanem még kapott egy szintén elkerülhető gólt. Bal oldalról érkezett a beadás, Horváth Gábor szorításából lazán kibújt Kienast, a házi gólkirály, aki kettőre növelte a hazaiak előnyét. Horváth lehetett volna erőszakosabb is.

GÓÓÓL 92’
Kienast, Graz
Ez nem hiányzott.

90. PERC: Négy perc hosszabbítást követhet végig a jelenlévő 11 ezer néző.

86. PERC: Még egy utolsó lapáttal rátesz a Videoton-tábor, szükség is van rájuk, hátha sikerül beszurkolni a egyenlítő találatot.

84. PERC: Taktikai szabálytalanság után Brachi is besárgult, így a védőink nem állnak jól a játék ezen elemében.

SÁRGA LAP 84’
Brachi, Videoton
Szabicsot húzta vissza.
CSERE 82’
Videoton
Polonkai lejött, Nagy Dani bement!

80. PERC: Még tíz perc van hátra, talán beleférhet az egyenlítés.

SZÖGLET 79’
Videoton
Mitrovic be, Gratzei le.
LES 78’
Kienast, Graz
Az első lesállás.

75. PERC: Elek Ákos lőtt Polonkai remek passza után, a labda alig haladt el a kapufa mellett.

74. PERC: Nagy egyenlítési lehetőség maradt ki: Brachi végezte el a szabadot, gyönyörűen kanyarított középre, Sándor György érkezett, de fejesét Gratzei nagy bravúrral kivédte.

VÉDÉS 74’
Gratzei, Graz
Sándor fejesét bravúrral szögletre tolta.
CSERE 72’
Videoton
Gosztonyi helyett Walter.

71. PERC: 100 százalékos ziccert hagyott ki a Graz. A labda teljesen egyedül találta az ötös vonalánál Feldhofer, de lövése gyengére sikeredett, így Tujvel nyújtózkodva védeni tudott.

69. PERC: Pürcher ívelte be középre a labdát, amely Szabics fejére érkezett, Lipták aláfutott alabdának, furcsán ért hozzá Szabics is, de ottmaradt nála, és miutén lekezelte a labdát, a kapuba lőtt. Elkerülhető góllal 1-0-ra vezet a Sturm Graz!

GÓÓÓL 69’
Szabics Imre
Átverte Liptákot.

68. PERC: Polonkai Attila a Vidi legaktívabb tagja. Remekül játszik, minden támadásban részt vesz és még labdákat is szerez.

64. PERC: Nem sokat kell már kibírnia a Videotonnak, és ha ez sikerül, kedvező helyzetben várhatná a visszavágót.

CSERE 62’
Videoton
Sándor György a pályán Vasiljevic helyére.
CSERE 62’
Sturm Graz
Kienast jött be Muratovic helyére.

56. PERC: Szabics teljesen üresen kapta a labdát Wolftól, de szerencsére nem találta el a labdát jól. Ziccer volt.

55. PERC: Egészen szép támadást vezetett a magyar csapat. Gosztonyi a végén lövésre szánta el magát, de Koch kivágta szögletre. Az állandó pontrúgó Mitrovic korenere ezúttal sem volt túl hatékony. Egy perccel később ismét magyar támadás, amelynek végén Gosztonyi lőtt, de mellészállt a labda.

SZÖGLET 55’
Videoton
Mitrovic állt a labda mögé.

51. PERC: 15 méterről lőtt Szabics éles szögből, de Tujvel védte a löketet.

50. PERC: A Vidinél nem nagyon örültek a sorsoláskor, amikor kiderült, a Graz lesz az ellenfél. Nikolics Nemanja viszont úgy nyilatkozott később, bizony sokkal nehezebb lenne a csapat dolga, ha a Partizan Belgrád vagy a Dinamo Zagreb lenne az ellenfél.

49. PERC: Továbbra is magabiztosnak tűnik a Vidi. A fehérváriak egyébként a hétvégén Siófokon kezdték volna el a bajnokságot, ám első mérkőzésüket elhalasztatták az MLSZ-szel. A szövetség beleegyezett a halasztásba.

47. PERC: Wolf húzta meg a jobboldalon, de lövése célt tévesztett, Tujvelnek nem kellett beavatkoznia.

46. PERC: Egyik csapatban sem volt csere a szünetben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Sturm Graz
Indul a második játékrész.

A szünetben mindenképpen elmondható, hogy a magyar csapat nem tojta össze magát nagyobb nevű ellenfelével szemben. Jó ezt látni. A mieink már a középpályán megpróbálják letámadni a hazaiakat, és megszerezni a labdát tőlük, hogy aztán támadni tudjanak.

Attól függetlenül, hogy csak egy csatárral álltunk fel, legalább annyi veszélyes támadást vezettünk, mint Szabicsék. Reméljük, a második félidőben góllá is érik a mieink jó játéka.

45+1. PERC: Vége az első félidőnek, az állás 0-0. Hamarosan folytatjuk a közvetítést!

45. PERC: Liptáknak nincs szerencséje a lapokkal. A térfél közepén ütközött Szabiccsal, de semmiképpen sem sárga lapot érően. Ennek ellenére kapott egyet, így újabb jogtalan lappal gazdagodott – a Szuperkupa-mérkőzésen is így kapott pirosat.

SÁRGA LAP 45’
Lipták Zoltán
Szabiccsal ütközött.

44. PERC: Vasiljevic akaszkodott össze Strandfesttel, ami után a Vidi kapott szabadot, de akárfordítva is történhetett volna, hiszen talpalt a fehérvári. A csereként beállt Wolf nagyon él a jobb oldalon, igaz, Bukva is jól játszott. A Vidi drukkerei olléznak a magyar passzoknál…

SÁRGA LAP 42’
Muratovic, Graz
Mitrovicot tiporta el.

41. PERC: Szép támadás végén Polonkai adta a labdát Gosztonyinak, aki elől az utolsó pillanatban mentettek. A szögletet Mitrovic végezte el, de nem sikerült belőle veszélyes helyzetet kialakítani.

SZÖGLET 41’
Videoton
Gosztonyi harcolta ki.

37. PERC: Wolf végzett el szabadrúgást a jobb oldalon, miutén Horváth összeszedett egy lapot. A szabad nagyon szép ívben érkezett középre, Szabics emelkedett is, de Tujvel biztosan hárította a fejest.

VÉDÉS 37’
Tujvel, Videoton
Szabics fejesét védte.
SÁRGA LAP 36’
Horváth Gábor, Videoton
Buktatásért.

35. PERC: Szépen támadott a Videoton, de a labdatartásnak végül nem lett más hozadéka.

CSERE 35’
Graz
Bukva helyett Wolf a pályán.
Ápolás 33’
Bukva, Graz
Meghúzódott, nem tudja folytatni.

32. PERC: Kicsit elkapkodta ezt a szögletet a magyar csapat, amely azért alakulhatott ki, mert Elek Ákos bátran rálőtte a lasztit.

SZÖGLET 32’
Videoton
Mitrovic végezte el.

31. PERC: A Vidi-tábor folyamatosan énekel, a két edző pedig felállva vezényel.

30. PERC: Kicsit most többet birtokolja a labdát a hazai gárda, és megpróbálnak kész támadásokat vezetni a mieink ellen. Szerencsére ez csak üggyel-bajjal sikerül nekik.

29. PERC: Nagy helyzet Szabics Imre előtt. Remek indítást kapott a térfél közepéről, Liptákék lemaradtak a magyar támadóról, aki azonban csak az oldalhálót találta el.

28. PERC: Remek támadást vezetett a Videoton: Alves vezette fel a labdát, becsapta védőjét, Polonkaihoz került a labda, ő azonban nem találta azt el. Több volt a lehetőségben.

26. PERC: A Videoton teljesen egyenrangú ellenfele az osztrák együttesnek.

25. PERC: A Bajnokok Ligája főtábláján eddig három alkalommal szerepelt a Sturm Graz, a Videoton újonc a sorozatban.

23. PERC: A Kecskemét elleni mérkőzésen egyébként sem Polonkai, sem Vasiljevic, sem Gosztonyi nem kezdett.

22. PERC: Jó helyzetből jöhetett a szabad, de Mitrovic ívelését kifejelték.

SZABADRÚGÁS 22’
Videoton
Vasiljevicet buktatták, Mitrovic ívelte.

20. PERC: A Sturm a jobboldal erőlteti, Strandfest és Weber szépen adogatnak.

18. PERC: Elek Ákos esett el a hazaiak 16-osán belül, de ez messze nem volt büntető. A Videoton egyébként egy Szuperkupa-győzelemmel melegített a mai BL-meccsre, a szenvedő fél a Kecskemét volt. A sógoroknál még nincsenek tétmeccsek.

16. PERC: Vasiljevic remekül érzi Alvest, ez mindenképp jó előjel a hátralévő 75 percre. A magyar kapu előtt Tujvelnek kellett figyelnie, mert Hölzl elé került a labda, de az elakadt Hectorban, mielőtt Tujvel megfogta.

15. PERC: Abszolút hangerőfölényben van a magyar drukkerhad!

13. PERC: A bal oldalon Andre Alves húzta meg remekül, szépen adott be középre, érkezett Polonkai, de lövése a kapusban talált utat. Egy perccel később Vasiljevic szabálytalankodott, a hazai szabadrúgás (emelés) azonban szerencsére célt tévsztett.

12. PERC: Stuart Attwell játékvezetőp engedi a kemény játékot.

10. PERC: Tujvelnek akadt dolga, egy közeli lövést védett magabiztosan.

8. PERC: Láthatóan nagy lendülettel vetette be a küzdelembe a magyar csapat, Alves sokszor feltűnik a graziak 16-osánál.

5. PERC: Két grazi szöglet is érkezhetett rövid időn belül, de nem lett belőle nagy probléma.

1. PERC: A graziak kezdőcsapatában ott van Szabics Imre is.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Videoton
Elindult a meccs.


A Videoton kezdőcsapata:

Videoton: Tujvel – Alvaro Brachi, Lipták Zoltán, Horváth Gábor, Héctor Sánchez – Gosztonyi András, Nikola Mitrovic, Elek Ákos, Dusan Vasiljevic, Polonkai Attila – André Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa

A Sturm kezdőcsapata:

Graz: Gratzei – Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher – Bukva, Weber, Koch, Hölzl – Muratovic, Szabics Imre. Vezetőedző: Franco Foda

A Videoton megkezdi remélhetőleg hosszú szériáját a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az első lépés a Sturm Graz elleni selejtezőpárharc odavágója – Klagenfurtban. A graziak otthonában az amerikaifoci-vb zajlik, így az osztrákok csak félig lesznek odahaza.

A meccs beharangozóját itt olvashatjátok el.

A Vidi eddig 34 mérkőzésen lépett pályára európai kupaporondon, legnagyobb sikere kétségkívül az volt, amikor az 1984-85-ös szezonban a Real Madrid ellen játszhatott az UEFA-kupa döntőjében. A hazai meccs ugyan 3-0-ás vereséggel zárult, azonban idegenben Májer Lajos góljával 1-0-ra nyerni tudtak a piros-kékek. Ezt követően 1985-86-ban, 1989-90-ben és 2006-07-ben vérzett el az UEFA-kupa selejtezős szakaszában a gárda, legutóbb pedig a már Európa Ligának nevezett sorozatban volt érdekelt: tavaly a Maribor ejtette ki az akkor még Mezey György irányította együttest.

Az Alpok lábainál fekvő Klagenfurt – a Wörthi-tó révén – olyan mediterrán jellegű mikroklímával rendelkezik, hogy a hőség még a késő délutáni órákban is elviselhetetlen, ennek megfelelően, ahogy általában a déli-európai országokban, úgy itt is minden zárva van 14 órától egészen 18 óráig. Az emberek a hegység láncolatai között megbúvó hűsítő vízben keresnek menedéket.

Így tettek a drukkerek is, akik napközben nem mozdultak rejtekhelyükről. A fehérvári drukkerek persze ismerhetik Klagenfurtot, hiszen a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatát többen is elkísérték már ide.

Villachban (naná, hogy ide is visszajárnak a hokisok), a Videoton állomáshelyén Paulo Sousa vezetőedző a 12 óra 15 perckor tartott taktikai értekezleten arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy a Sturm részéről szinte természetesnek veszik a továbbjutást, márpedig ez olyan helyzet, amelyből lehet profitálni.

Sousa korábbi nyilatkozatát az esélyekről itt találod.

Kezdőcsapatok:

Sturm Graz:

Videoton:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik