Foci

Paulo Sousa: nyerni akarunk Grazban!

Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője kijelentette, jó együttesnek tartja a Sturm Grazot, de nem fél az osztrákoktól.

A júniusban kinevezett szakvezető a klub sajtótájékoztatóján a szerdai Bajnokok Ligája-selejtezővel kapcsolatban kiemelte: tisztában vannak a grazi csapat erejével, egységességével, és azzal, hogy mentálisan is erős a Szabics Imrét is foglalkoztató együttes.

“Nyerni akarunk, így nekünk is ilyen mentalitással kell pályára lépnünk. 180 percen keresztül teljes odaadást, kemény koncentrációt várok el a csapatomtól” – tette hozzá Paulo Sousa.

Elégedetten értékelte az újonnan érkezett futballistákat, mert játékban egységes gárdát látott a pályán a múlt pénteki, Kecskemét ellen 1-0-ra megnyert Szuperkupán. Sousa megjegyezte, észrevette a hibákat is, melyeket remélhetőleg a BL-selejtezőre már kijavítanak.

Sousa kellően feltüzelte a játékosait a Sturm Graz elleni összecsapásra, ezt mutatja Nikola Mitrovic nyilatkozata is: “Azért szerződtem ide, hogy megnyerjek mindent, amit lehet, és hogy a BL csoportkörében mutassam meg magamat” – mondta az Újpestről érkezett szerb védő.

A székesfehérváriak 20 játékossal utaznak Ausztriába és kedden este, valamint szerda reggel is tréningeznek a mérkőzés helyszínén.

A találkozó 20:30-kor kezdődik, a visszavágót pedig egy héttel később Székesfehérváron rendezik.

Múlt szombaton a Sturm Graz felkészülési mérkőzést játszott a német élvonalbeli Hannover 96 ellen, melyen 3-3-as döntetlen született. Az osztrákok góljait Haris Bukva (2) és Szabics Imre szerezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik