Foci

Börtönbe kerülhetnek a futballhuligánok

Akár két évet is kaphatnak szeptembertől azok, akik hazai sportrendezvényen, illetve az odautazás vagy hazaút alatt randalíroznak.

Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésének minősített többséget igénylő rendelkezéseit a kormánypártok támogatásával, 250 igen szavazattal, 91 nem ellenében fogadta el a parlament.

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép – azaz például beszalad a pályára -, vagy oda bármit bedob. Három évig terjedő büntetés jár, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el.

Változás, hogy nemcsak a sportrendezvényen, hanem az odautazás és az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény és szabálysértés is járhat majd a stadionból való kitiltással.

Szerepel a jogszabályban az is, hogy a nézők a sportesemény helyszínére csak akkor léphetnek be, ha vállalják, hogy felszólításra igazolják személyazonosságukat, és ha tudomásul veszik, hogy a rendezvény alatt kép- és hangfelvétel készíthető róluk.

A változások legtöbbje szeptember 1-jén lép hatályba.

Így a 2010-es Újpest-Ferencváros meccs botrányhőseinek is óvatosabban kell tombolniuk ősztől, ha nem akarnak rács mögé kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik