Foci

Focigála lesz Telkiben

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szakmai támogatásával FociFesztivált rendeznek augusztus 27-én a telki edzőközpontban.

Az MLSZ-székházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó László főszervező elmondta, hogy az eseményen újra összeáll 1996-os atlantai olimpián, illetve az 1986-os világbajnokságon szerepelt magyar válogatott.

“Magyarország a fesztiválok hazája, mindennek van már fesztiválja, így arra gondoltunk, hogy a futballnak is legyen. Az egész napos rendezvényen minden, a labdarúgáshoz csak kicsit is kapcsolható szakág megjelenik, így a gombfocitól kezdve a csocsón át egészen a strandfociig” – mondta Szabó, aki hozzátette, hagyományteremtő céllal hozták létre az eseményt, amely minden évben vendégül lát egy másik sportágat, s idén a sakkra esett a választás.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője nagyon fontos lépésnek nevezte a FociFesztivál létrejöttét, mert szerinte ez a rendezvény hozhatja a vissza a felszabadult játékot a labdarúgásba.

A szervezők szerint a mai futballban igen ritka személyes kapcsolat alakulhat ki a szurkolók és a sportág szereplői között, mert minden klubnak, szakágnak és akadémiának külön sátra lesz az eseményen.

“Ötévenként összejövünk, mert nagyon jó közösséget alkotott az atlantai csapat” – mondta Dunai Antal, az akkori olimpiai válogatott edzője. “A tervek szerint a spanyolok atlantai válogatottjával mérkőznénk meg, de az ellenfél még nem dőlt el véglegesen. Azt is szeretném, ha vendégek is szerepet kapnának együttesünkben, így olimpiai érmes sportolók vagy színművészek.”

Az 1986-os válogatott ellenfelét nem árulták el, de a szervezők nagy meglepetést ígértek a riválist illetően.

Az eseményre 500 forint lesz a belépő, a befolyó összeget pedig jótékony célra ajánlják majd fel a szervezők. Az érdeklődők a Szél Kálmán térről indított buszjáratokkal is eljuthatnak a helyszínre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.