Foci

Gasperini az Inter új vezetőedzője

A milánóiak új trénerét Gian Piero Gasperininek hívják. A hivatalos bejelentésre késő délutánig kell várni.

A Genoa korábbi trénere azután lett a poszt első számú várományosa, hogy a Chelsea megszerezte a Portótól a portugál Andre Villas-Boast, Fabio Capellót pedig nem sikerült elcsábítani az angol válogatott éléről.

Gasperini 2007-ben juttatta az élvonalba a Genoát, majd 2009-ben az Európa Ligában indulhatott az együttessel, miután ötödik helyen zárt a bajnokságban. A szakembert tavaly novemberben menesztették a kikötővárosiaktól.

Gasperini azt a Leonardót váltja majd a kispadon, akit tavaly decemberben neveztek ki azt követően, hogy a gyenge eredmények nyomán elküldték a spanyol Rafa Benítezt.

Sokáig egyébként a Fiorentina jelenlegi trénerét, Szinisa Mihajlovicsot tekintették első számú esélyesnek a kispadra.

A 41 éves brazil irányításával a milánói alakulat végül a városi rivális, és idén bajnokká avanzsált AC Milan mögött másodikként fejezte be a pontvadászatot, a várt nemzetközi siker azonban vezetésével is elmaradt, a kék-feketék címvédőként a negyeddöntőben búcsúztak a Bajnokok Ligájától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik