Foci

Tinédzser francia védőt igazolhat a Madrid

Raphael Varane a francia Lens együttesét hagyhatja ott José Mourinho és a Real Madrid kedvéért.

A spanyol As.com egy monte-carlói rádió bejelentésére hivatkozik, mely szerint a két együttes nagyon közel áll az egyezséghez a mindössze 18 esztendős játékos ügyében, a hivatalos bejelentésre pedig szerdán kerülne sor.

A leginkább a hátsó sor közepén bevethető Varanétől nem csak védekezést vár José Mourinho, hanem azt, hogy passzaiból veszélyes támadások alakuljanak majd ki. A portugál mindemellett benne látja Ricardo Carvalho lehetséges utódját. A hírek szerint 9 és 10 millió euró között lehet a labdarúgó ára, aki Zinedine Zidane közbenjárására költözhet a spanyol fővárosba. Varenét több nagycsapat, így a Manchester United és a PSG is kiszemelte.

Egy nagyszerű mozdulat Varanétől:

A játékos zsenge korára jellemző, hogy még csak most végez a középiskolával. Az utánpótlás-válogatott Varane ebben a szezonban mutatkozott be a Lens felnőttcsapatában, 23 mérkőzésen 2 gólt szerzett, május 21-én pedig már  csapatkapitányként segítette csapatát.

A Lens miután 2009-ben kiharcolta a feljutást az élvonalba, a mögöttünk hagyott bajnoki szezont az utolsó előtti helyen zárta és kipottyant a Ligue 1-ből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik