Foci

Villas-Boas még közelebb a Chelsea-hez

Már kifizette a lelépési díjat a Porto vezetőedzője, és a londoniak már hivatalosan is kijelentették, őt akarják.

Ahogyan arról beszámoltunk, lemondott André Villas-Boas, a portugál bajnok, kupagyőztes, Európa Liga-győztes Porto 33 éves vezetőedzője. A szakember arra kérte a klub vezetőit, hogy bontsák fel szerződését, a 15 milliós lelépési díjat pedig ebben az esetben maga fedezné. Ezt persze minden bizonnyal a Chelsea tenné meg, amely hároméves szerződést kínál a trénernek.

Az esti órákban a Porto bejelentette, hogy kifizették a lelépési díjat, így a tréner szabadon igazolható. Ezt követően a Chelsea szinte azonnal hivatalosan is jelezte, hogy Villas-Boast szeretnék kinevezni a csapat új vezetőedzőjének.

“Reméljük, hogy sikerül megállapodnunk vele a szerződés feltételeiben, s hamarosan bejelenthetjük, mint az együttes új trénerét” – olvasható a londoni klub közleményében.

Villas-Boas – aki korábban José Mourinho segédedzője volt a londoniaknál – az elmúlt szezonban tarolt a Portóval, ugyanis a bajnoki cím, a kupagyőzelem és a portugál Szuperkupa mellett mellett az EL-ben is diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik