Foci

Bemutatkoznak a kupaellenfelek

Bemutatjuk a magyarok ellenfeleit a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőiben, a riválisok mezőnye elég változatos.

A magyar bajnok Videoton az osztrák Sturm Grazcal kezd a BL-ben, az EL-ben a Ferencváros örmény, a Paks andorrai, a KTE pedig kazah ellenfelet kapott.

 

 

Kezdjük a legrangosabb kupasorozattal, a Szabiccsal felálló Sturm Graz közeli, de nehéz párviadalt ígér.

VIDEOTON – STURM GRAZ

A magyar bajnok Videoton az osztrák Sturm Graz otthonában játssza története első Bajnokok Ligája-selejtezőjét. Az európai kupákban rutinos együttes jutott Liptákéknak.

A friss osztrák bajnok 12 esztendő után hódította el újra a „salátástálat”, összesen a harmadik elsőségét szerezve. A graziak a 90-es évek végén élték aranykorszakukat, a bajnoki és kupadiadalok mellett az 1999-2000-es BL-szezonban eljutottak a második csoportkörig, ahol legyőzték a Glasgow Rangerst, a Panathinaikoszt és a jó erőkből álló Croatia Zagrebet.

Az utóbbi esztendőkben kétszer találkozott magyar csapatattal Stájerország büszkesége. Az 1998-99-es BL selejtezőjében az Újpestet búcsúztatta, 2008 nyarán a Budapest Honvédot ejtette ki az Intertotó-Kupa végső fázisában.

Szabics Imre a gárda magyar légiósa, az ő találatai is kellettek ahhoz, hogy a Graz megnyerje a bajnokságot a Red Bull Salzburg előtt. Korábban Fekete László, Szokolai László és Korsós György ölthette magára a fekete-fehér mezt.

Szabics mellett Roman Kienast és Mario Haas a sztár, aki a Strum történetének legtöbb gólját szerezte. A vezetőedző a 45 éves német, Franco Foda, aki maga is játszott a 16 ezres UPC-Arénában.

FERENCVÁROS – FC ULYSSES

A Ferencváros hat év után tér vissza a nemzetközi kupába. Az úticél Örményország, a jereváni FC Ulisses.

A Fradi ellenfelét 2000-ben alapították, 2006-ban vette fel mostani nevét. A csapat a jereváni, 53 ezres Hrazsdan stadionban játszik. Az örmények tavaly is játszottak az Európa-ligáért, akkor az izraeli Bnei Yehuda ellen estek ki lőtt gól nélkül. A keretben az örmények mellett megtalálható négy grúz és egy-egy brazil illetve kongói légiós is. Előnyük lehet, hogy az örmény pontvadászat jelenleg is tart.

PAKS – UE SANTA COLOMA

A Paks az Európa-liga első selejtezőkörében az UE Santa Colomával találkozik.

A klub 1995-ben alakult, mérkőzéseit az 1800 férőhelyes Santa Colomai stadionban játssza. 2008-ban kerültek fel az andorrai élvonalba, legjobb eredményük a 2009-2010-ben elért második hely.

Tavaly az EL-selejtezőben a montenegrói FK Mogren 5:0-ás összesítéssel kiütötte őket. Az egyesületnek két spanyol idegenlégiósa van, a többi játékosuk andorrai.

KTE-ERECO – AKTOBE

A kazah bajnoki ezüstérmes Aktobe csapatával játszik a KTE-Ereco az Európa-liga második selejtezőkörében.

A klubot 1967-ben alapították és jelenleg éli legeredményesebb korszakát. Az utóbbi hat esztendőben négyszer nyerte meg a kazah pontvadászatot (2005, 2007, 2008, 2009) és 2008-ban elhódította a hazai kupát is. 2009-ben a Maccabi Haifa, 2010-ben pedig a Hapoel Tel Aviv ütötte el őket a Bajnokok Ligája kapujában.

Az első csapat keretéhez főleg kazahok tartoznak, de vannak kameruni, szenegáli, trinidadi, kirgiz és spanyol idegenlégiósok is. A gárda a hazai mérkőzéseit a 13 ezres Aktobei központi stadionban játssza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik