Foci

Garami József marad az MTK edzője

Az azonnali visszajutást tűzte ki célul az NB II-be kiesett MTK labdarúgócsapatának vezetősége.

Domonyai László, az MTK ügyvezető igazgatója a klub hivatalos weboldalán foglalta össze az MTK csapatainak elmúlt évi teljesítményét – kiemelve az első csapat kiesését és annak következményeit.

A sportvezető emlékeztetett, a nyáron kicserélődött a keret, ennek ellenére a 7. fordulóban még vezették a bajnokságot. Később aztán a ki-ki meccseket ugyanúgy elvesztette a gárda, mint a nem feltétlenül nyerhetőeket, a nüanszok nem az MTK-nak kedveztek, a szerencse sem mellettük állt, ez pedig végzetesnek bizonyult. A csapat görcsösen játszott, kiesett, és ez a tény befolyásolja az egész klub megítélését, hiába értek el jó eredményt a Sándor Károly Akadémia korosztályos csapatai vagy a női labdarúgók.

Domonyai hozzátette, el kellett adniuk Pintér Ádámot a Zaragozának, mert a klubnak szüksége volt a bevételre. A játékos bejárta azt a pályát, amelyet a klub kitaposott neki, így elégedettek lehetnek szakmailag. 

Ami a jövőt illeti: az MTK egyértelmű célja az azonnali visszajutás az NB I-be. A klub tulajdonosa és a klubvezetés Garami Józsefet bízta meg a kitűzött cél megvalósításával.

A klub “reményteli tárgyalásokat folytat a Hidegkuti Stadion birtokbavételéről”. Ha ez sikerül, a közeljövőben elkezdődhet egy új stadion építése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik