Foci

Nyertünk az Eb-selejtezőn, de két játékosunk kiesett

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte San Marinót az Európa-bajnoki selejtezőn. Juhász és Vanczák besárgult, nem játszhat a svédek ellen.

A mieink ha nem is től meggyőző játékkal, de hozták a három pontot a miniállam együttesen ellen, csúnya is lett volna, ha nem így történik. San Marino ugyanis a FIFA ranglistáján az utolsó helyen, a 202. pozícióban áll. Az idei sorozatban még nem lőtt gólt, és története során is csak egyetlen győzelmet aratott, még hat éve Liechenstein ellen, 1-0- arányban.

Az első félidő 41. percében (a pénteken a finnek is ebben a percben találtak be) Lipták Zoltán lövésével szereztünk vezetést, majd a fordulás után először Szabics, majd Koman lőtt gólt, ezzel alakult ki a 3-0-s végeredmény.

A mérkőzés teljes élő szöveges közvetítését ide kattintva visszanézheti.

“Elégedett vagyok a csapat játékával, az ellenfélnek nem volt komoly lehetősége. Lényegesen több gólhelyzetet sikerült kialakítanunk, mint a Luxemburg elleni pénteki összecsapáson, de az utolsó passzokban sokszor hibáztunk. Természetesen a svédek más játékerőt képviselnek, de ellenük is reménykedem egy jó eredményben” – nyilatkozta Egervári Sándor szövetségi kapitány a találkozó után.

Nagyobb baj, hogy mind Vanczák Vilmos, mind Juhász Roland sárga lapot kapott a találkozón, és mivel ez már nem az első volt nekik, ki kell, hogy hagyják a szeptember 2-i, Svédország elleni mérkőzést.

Eredmény, Eb-selejtező, E-csoport:
San Marino-Magyarország 0-3 (0-1)
Serravalle, 1000 néző, vezette: Pavle Radovanovic (montenegrói)
San Marino: Aldo Simoncini – Fabio Vitaioli (Alex Della Valle, a szünetben), Damiano Vannucci, Michele Cervellini, Giacomo Benedettini, Alessandro Della Valle – Matteo Vitaioli, Fabio Bollini (Simone Bacciocchi, 80.), Manuel Marani (Maicol Berretti, a szünbetben), Pier Filippo Mazza – Andy Selva
Magyarország: Király Gábor – Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán (Pintér Ádám, 87.), Juhász Roland, Laczkó Zsolt – Elek Ákos – Koman Vladimir, Hajnal Tamás (Czvitkovics Péter, 71.), Dzsudzsák Balázs – Szabics Imre (Koltai Tamás, 84.), Németh Krisztián
Gólszerzők: Lipták (40.), Szabics (49.), Koman (83.)
Sárga lap: Cervellini (29.), Alex Della Valle (73.), Berretti (75.), illetve Juhász (17.), Vanczák (65.)

Az E-csoportot egyébként a hat meccsen veretlen, 18 pontos Hollandia vezeti a tegnap Finnország ellen 5-0-s győzelmet arató, 15 pontos Svédország előtt. A mieink 12 ponttal a harmadik helyen állnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik