Foci

Nem hibáztak a svédek Moldovában

A mieinkkel azonos Európa-bajnoki selejtező csoportban szereplő Svédország begyűjtötte a három pontot, megerősítve ezzel második helyét.

Két Eb-selejtező mérkőzést is rendeztek a magyar labdarúgó-válogatott csoportjában, miközben a mieink Luxemburgban játszottak barátságos találkozót. A legalább a második helyre hajtó Svédországnak a Moldova elleni összecsapásuk előtt ugyanúgy 9 pontja volt, mint Egervári Sándor együttesének, viszont kettővel kevesebb mérkőzésből gyűjtötték össze mindezt.

A svédek esetleges vereségével a mi reményeink is felerősödhettek volna, de az északiak még Ibrahimovic nélkül is magabiztosan nyertek Moldovában. Toivonen találatával már 11 perc után előnybe kerültek a vendégek, majd Elmander fél óra elteltével megduplázta az előnyt.

A második félidőben Elmander megszerezte a második gólját is, bebiztosítva ezzel csapata győzelmét. Bugaiov révén még szépítettek a hazaiak, de Gerndt a meccs végén visszaállította a háromgólos különbséget (1-4).

Finnország megszerezte második győzelmét, miután San Marino otthonában Forssel 41. percben szerzett találatával nyerni tudtak. A finnek három ponttal vannak lemaradva a mieinktől, míg San Marino továbbra is pont és lőtt gól nélkül áll – ez a mi reményeink szerint kedden is így marad, amikor a magyar válogatott vizitál a miniállamban.

Eredmények – Eb-selejtező, E-csoport
Moldova – Svédország 1-4 (0-2)
gólszerzők: Bugaiov (61.) illetve Toivonen (11.), Elmander (30., 58.), Gerndt (88.)
San Marino – Finnország 0-1 (0-1)
gólszerző: Forssel (41.)
A csoport állása:
1. Hollandia 18 pont/6meccs (21-5)
2. Svédország 12 pont/5 meccs (15-6)
3. Magyarország 9 pont/6 meccs (15-13)
4. Moldova 6 pont/6meccs (7-8)
5. Finnország 6 pont/5 meccs (11-6)
6. San Marino 0 pont/6 meccs (0-30)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik