Foci

Luxemburg – Magyarország 0-1

Szabics Imre góljával a magyar válogatott 1-0 arányban legyőzte a luxemburgi csapatot felkészülési mérkőzésen.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A magyar válogatott 1-0 arányban győzött.

94. PERC: Egy luxemburgi lehetőség is adódott a végén: Kitenge lőhetett, de három méterrel a kapu mellett haladt el a labda az alapvonalon.

92. PERC: Gyors magyar támadás végén Dzsudzsák adott középre, de a védők menteni tudtak nagy helyzetből. A szögletből nem lett semmi.

86. PERC: Pintér szépen vitte el a jobb oldalon, de indítása ismét leshelyzetet eredményezett.

86. PERC: Laczkó Zsolt képtelen volt egy bedobást elvégezni, csak beejtette a labdát, majd 20 másodperc múlva szabálytalankodott.

CSERE 85’
Blaise helyett Malget, Leweck helyett Collette
Luxemburg


82. PERC: A svédek időközben 3-1-re vezetnek Moldovában – ott a 70. percben járnak.

81. PERC: Reméljük, még nem várják a fiúk a végét, vagy ha igen, megússzuk bekapott gól nélkül.

CSERE 80’
Pedro és Koltai be, Peters és Hajnal le.
Mindkét csapat
SÁRGA LAP 77’
Juhász, Peters
Vitatkoztak egy nagyot – mindenkivel.

77. PERC: Újabb kakaskodás, az izlandi játékvezető alig tudta szétterelni a vitatkozó játékosokat. Juhász egyébként nem szabálytalankodott, ennek ellenére sárga lappal gazdagodott.

74. PERC: Sokadszorra volt lesen magyar játékos, ezúttal Németh Krisztián akadt fenn az izlandi asszisztensen. Egy perccel később Kitenge iramodott meg a jobb oldalon, veszélyesen adott középre, Pintér Ádám tisztázni tudott az utolsó pillanatban.

73. PERC: Kisszögletet végeztek el a hazaiak, de sikerült ártalmatlanítani a próbálkozást.

SZÖGLET 73’
Luxemburg
Laczkóról pattant szögletre.
CSERE 68’
Magyarország
Vadócz helyett Pintér, Koman helyett Czvitkovics.

67. PERC: Veszélyes helyről érkezhetett a luxemburgi szabadrúgás: a védők mögé emelte Hoffmann, de ez nagyon gyenge kísérlet volt.

SÁRGA LAP 66’
Vadócz Krisztián
Elsodorta az egyik luxemburgit.

65. PERC: Gyors ide-oda passzok után került Némethez a labda, aki láthatóan nagyon akar. Nem sok kellett volna a leshelyzet elkerüléséhez és az újabb magyar találathoz.

LES 64’
Németh
Dzsudzsákkal játszottak össze.
CSERE 62’
Luxemburg
Da Mota le, Kitenge be.

60. PERC: Felborult a pálya, úgy tűnik, idő kérdése a második magyar gól.

SZÖGLET 60’
Magyarország
Dzsudzsák végezte el, felszabadítottak.
CSERE 59’
Luxemburg
Martino jött be Gerson helyett.

59. PERC: Németh Krisztián tolta meg a kapus mellett a labdát, középre adott, de Szabics elől tisztáztak szögletre.

58. PERC: Megnyugodni látszik a magyar csapat, ez mindenképp biztató az előttünk álló fél órára.

55. PERC: Koman Vladimir lőtte középre a labdát egy gyors kontratámadás végén, de Németh Krisztián lemaradt a labdáról – nem sok hiányzott.

53. PERC: Ismét Dzsudzsák iramodott meg a bal oldalon, középre adta a labdát, és Szabics Imre bebombázta a kapuba a labdát. 2006 után újrta gólt szerez Szabics a válogatottban. 0-1!

GÓÓÓL 53’
Szabics Imre
Dzsudzsák beadását vágta a kapuba.

52. PERC: Dzsudzsákot indította Laczkó, a PSV légiósa elszáguldott a bal oldalon, középre adta a lasztit, Koman kapásból lőtt, fölé.

51. PERC: Továbbra is meddő mezőnyfölényben játszunk.

LES 51’
Dzsudzsák
Nem akar összejönni.

49. PERC: Szabicshoz pattant a labda a hazaiak ügyetlenkedés után, de a Sturm Graz játékosától elpattant a játékszer. Dzsudzsák még bele tudott perdíteni, de veszélyhelyzet nem alakult ki – sajnos.

48. PERC: Egy magyar támadás bontakozott ki, de az akció végén Koman nagyon rosszul találta el a labdát.

46. PERC: Szabics és Németh Krisztián tehát bizonyíthat Egervári Sándornak. 45 percük lesz erre ezen a mérkőzésen. Érdekesség, hogy Szabics első válogatott találkozóját éppen Luxemburg ellen játszotta, nem mellékesen éppen Tököli Attilát váltotta azon a mérkőzésen.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Magyarország
Gólra fel!
CSERE a szünetben’
Magyarország
Németh és Szabics be, Tököli és Elek le.

Forsell góljával Finnország vezet San Marino otthonában – a mi Eb-selejtezős csoportunkban.

A magyar válogatottnak össze kell szednie magát, hogy a második félidőben begyűjtse a győzelmet.

45+1. PERC: Véget ért az első félidő! Elmander is gólt lőtt Moldovában, 2-0 a svédeknek.

45. PERC: A végére is maradt egy magyar helyzet. Tököli indult meg, kilépett a védők közül, de Jaubert kapus leszedte a labdát a lábáról. Nem született gól az akcióból.

SÁRGA LAP 45’
Hajnal
Labdaelrúgásért kapta.

43. PERC: Először Koman tartotta bent nagyszerűen a labdát, beadását Elek lőtte kapásból a védőkbe. Az újabb támadásvezetés végén Tököli indult meg, éles szögből beadott vagy lőtt, a labda mindenesetre elszállt a kapu előtt.

41. PERC: Egy-két “b” betűvel kezdődő és egy “meg”-gel végződő hangos felszólítás elhangzása miatt már-már hazai pályának is tekinthetik a mieink a luxemburgi stadiont.

LES 40’
Tököli
Ismét Hajnal ugratta ki későn.
VÉDÉS 39’
Bogdán Ádám
Mutsch távoli löketét védte.


37. PERC: Szép magyar akció végén
Koman ívelt Hajnalhoz (Tököli elengedte), de éles szögből a kapusba lőtte a labdát a Stuttgart karmestere.

36. PERC: Szépen kényszerítőztek a kipattanó után a piros mezes hazaiak, de Bogdán ismét hárítani tudott a lapos beadás után. Eközben Toivonen góljával vezetnek a svédek Moldovában, a mi Eb-selejtezős csoportunkban.

SZÖGLET 35’
Luxemburg
Ismét a hazaiak jöhettek.

33. PERC: Nem volt veszélytelen a szöglet, többször is tüzeltek, a legvégén Laterza lövését védte Bogdán Ádám.

SZÖGLET 33’
Luxemburg
Egy kontra végén Laczkóról ment ki a labda.

32. PERC: Hajnal gyorsan elvégezte, de az ívelésből nem lett semmi.

SZÖGLET 32’
Magyarország
Dzsudzsák harcolta ki.

31. PERC: Da Mota remekül játszik, bent tartotta a labdát a bal oldalon, középre ívelt, Laterza azonban nem érte el fejjel a lasztit, sőt, Laczkó kicsit meg is lökte a levegőben.

29. PERC: Egyre többször adja el a labdát a magyar válogatott, igaz, mindez a luxemburgi csapatra is érvényes. Hogy mi következik ebből? Talán az,. hogy eddig gyengécske a mutatott játék.

LES 28’
Tököli
Vadócz indította, túl későn.


26. PERC: Veszélyes hazai helyzet alakult ki,
Lipták és Juhász egymásra várt egy jobboldali beadást követően, a labda pedig Leweckhez került. Szerencsére ő nem tudott mit kezdeni vele.

23. PERC: Bogdán rossz helyre adta a labdát, így megindulhattak a hazaiak, Laczkó pedig buktatta 17 méterre a kaputól a luxemburgi csatárt. Jöhetett a szabadrúgás, a sorfalba rúgta a labdát Gerson, és egy hazait talált el, így kirúgással folytatódhatott a meccs.

SZABADRÚGÁS 23’
Luxemburg
Laczkó sodort el egy hazait.

22. PERC: Egyre bátrabbak a luxemburgiak, próbálnak támadásokat vezetni, és néha sikerül is nekik. Dzsudzsák közben kakaskodott egyet Schnellel.

20. PERC: Bogdán Ádámnak védenie kellett. Da Mota merészkedett előre, Juhász mellett el is tudta középről lőni a labdát, de a magyar kapus biztosan hárított.

CSERE 18’
Luxemburg
Laterza a pályán sérülés miatt. Bettner ment le.

15. PERC: Da Mota megindult a bal oldalon, vezette Vanczák mellett a kapu felé a labdát, majd lőtt. Hamar és mellé.

SZÖGLET 14’
Luxemburg
Nem volt belőle baj.

13. PERC: Ismét lesen állt Dzsudzsák, de úgy érezzük, az asszisztens ezúttal tévedett. Szép támadás lett volna, Koman és Hajnal akciózott előre.

LES 13’
Dzsudzsák Balázs
Lipták indítása érte lesen.

 

11. PERC: Hajnal majdnem megint indította Tökölit, de Hoffmann szépen szerelt.

10. PERC: Luxemburg nemrégiben nagy meglepetésre legyőzte Szlovákiát, nem árt tehát vigyázni, és minél kevesebb helyzetet elpuskázni.

9. PERC: Nagy helyzetet hagyott ki Tököli Attila. Szép magyar támadás végén Hajnal ugratta ki Iniesta módjára a kecskeméti játékost, de ő ziccerben felemelte a labdát a luxemburgi kapusnak.

6. PERC: Két szép magyar megmozdulás: Hajnal jól indította Dzsudzsákot, de a védők tisztázni tudtak, nem sokkal később Koman cselezett ki egyszerre két védőt.

LES 4’
Dzsudzsák Balázs
Lipták indítása érte lesen.

2. PERC: A magyar válogatott rögötn a meccs elején többet birtokolja a labdát. Hajnal Tamás valamelyest előrébb helyezkedik el a középpályán, ő segít majd Tökölinek elöl.

1. PERC: Ott van a stadionban Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Luxemburg
Elindult a találkozó!

Érkeznek a játékosok a pályára, a mieink ezúttal a fehér mezükben játszanak majd.

Napsütésben indul a mérkőzés, ahol még ezer ember sincs a lelátón, sebaj. Magyar zászlót is fel lehet fedezni, többen uniós intézményekben dolgoznak Luxemburgban.

A magyar válogatott megfelelő ellenfelet választott a San Marino elleni Eb-selejtező előtt, hiszen Luxemburg hasonló játékerőt képvisel. Ez nem jelenti azt, hogy sétagalopp lesz a pénteki mérkőzés, hiszen többen is megizzadtak már az Alpokban soros ellenfelünkkel szemben (Fehéroroszország például csak 0-0-ra volt képes)..

Sőt, nem kell messzire menni, 1993. október 27-én, Budapesten csak egy góllal nyertünk ellenük (Détári talált be). Legutóbb 2003. április 30-án játszottunk Luxemburg ellen, akkor 5-1-re győztünk, Szabics Imre két gólt szerzett, mellette Kenesei , Lisztes és Gera talált be a kapuba.

A Sturm Graz játékosa újra a válogatottban szerepel,de Egervári Sándor szövetségi kapitány végül nem neki, hanem a Kecskemét veterán támadójának, Tököli Attilának szavazott bizalmat, már ami a kezdőcsapatban szereplést illeti.

A kapuban az a Bogdán Ádám áll majd, aki először véd a nemzeti együttesben, és a Bolton Wanderesben már bizonyította, remek képességű hálóőr.

A magyar válogatott kezdőcsapata:
Bogdán Ádám – Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán, Juhász Roland, Laczkó Zsolt – Koman Vladimir, Vadócz Krisztián, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás – Tököli Attila. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Luxemburg kezdőcsapata: Joubert – Blaise, Hoffmann, Schnell, Peters –  Leweck, Bettmer, Da Mota, Payal – Mutsch, Gerson

A magyar válogatott és a luxemburgi csapat korábbi kilenc találkozójáról itt tudhat meg többet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik