Foci

Manchester: Scholes megy és marad is

Paul Scholes, a Manchester United labdarúgója kedden bejelentette visszavonulását, edzőként folytatja a klubnál.

“Nem volt könnyű döntés, de úgy érzem, ez a megfelelő alkalom, hogy befejezzem a pályafutásomat” – mondta a 36 éves középpályás a klub honlapján. “Megtisztelő, hogy tagja lehettem idén a klub 19. bajnoki címét megnyerő együttesnek”.

A 66-szoros angol válogatott futballista utolsó meccsét a szombati Bajnokok Ligája-döntőben játszotta, a búcsú ugyanakkor szomorúra sikerült, ugyanis a rivális Barcelona 3-1-re győzött. Scholes a 77. percben csereként lépett pályára.

“Nagyon fog hiányozni, elképesztő játékos volt” – mondta Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök vezetőedzője Scholesról, aki azonban ezt követően sem szakad el a Manchester Unitedtől, ugyanis edzői állást kap itt.

Scholes egész pályafutása során kizárólag a Manchester United színeiben futballozott, 1994-es debütálása óta 676 mérkőzésen szerepelt. Hosszú karrierje alatt Angliában tíz bajnoki cím, három FA Kupa-, két Ligakupa- és öt Szuperkupa-győzelem részese volt, továbbá kétszer nyert a Bajnokok Ligájában, egy-egy alkalommal pedig a klub Világkupán és a klubvilágbajnokságon bizonyult a legjobbnak a Manchester Uniteddel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik