Foci

A szezon legjobbjai – Serie A

Az idény végével a Sport24 összeállította az olasz bajnokság 2010-2011-es kiírásának álomcsapatát.

Megtört az Inter nagy sorozata az olasz labdarúgó-bajnokságban, a 2010-2011-es szezonban a városi rivális AC Milan hódította el a bajnoki címet, történetük során a 18. alkalommal. A címvédő a második helyre ért oda, a Napoli és az Udinese pedig meglepetést okozott azzal, hogy Bajnokok Ligája-indulást jelentő pozíciókban végeztek.

A két római együttes, a Lazio és az AS Roma az Európa Ligában szerepelhet a következő idényben, rajtuk kívül pedig a kupadöntőbe bejutó Palermo (a döntőt vasárnap rendezik) is biztosan részt vehet a második számú európai sorozatban.

Ismét nagy csalódást okozott a hetedik helyen végző Juventus, a tavaly még a negyedik helyen záró Sampdoria pedig kiesett az első osztályból, ahogy a Brescia és a Bari is.

A Sport24 a bajnokság végéhez érve arra vállalkozott, hogy összeállítja a szezon legjobb tizenegyét.

KAPUS

Christian Abbiati – A Milan mindössze 24 gólt kapott a szezon során, ami messze a legkevesebb a ligában. Abbiati kapuja 35 szereplése során 18-szor bevehetetlen maradt az ellenfelek támadói előtt, így a 33 éves hálóőr jövőre is alapembere lehet a piros-feketéknek.

VÉDŐK

Christian Maggio – Meglehetősen támadó szellemű jobbhátvéd került az álomcsapatunkba, hiszen Maggio a Napoli játékrendszerében leginkább szélső középpályásként kap szerepet, annak ellenére, hogy pályafutása nagy részében edzői védőként számítottak rá. A 29 éves futballista négy góllal is segítette csapatát a bronzérem megszerzésében.

Cristian Zapata – Az Udinese kolumbiai védője már évek óta a nagycsapatok látókörébe került, idén pedig újra megmutatta, hogy posztján az egyik legjobb a Serie A-ban. Csapatával hatalmas bravúrt hajtott végre, a friuliak a selejtezőben kivívhatják a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülést.

Thiago Silva – Megkérdőjelezhetetlen a helye a szezon álomcsapatában a Milan 26 éves brazil játékosának, aki kiváló ütemérzéke, helyezkedése, szerelési készsége révén már nem csak a Serie A-ban tartozik a legjobb belső védők közé.

Federico Balzaretti – Az olasz válogatottba is meghívást nyert a Palermo balhátvédje, aki annak ellenére bizonyította tudását, hogy csapata a második legtöbb gólt kapta. A volt Juve-játékos sokat segítette a támadásokat, hét gólpasszt is kiosztott.

KÖZÉPPÁLYÁSOK

Alexis Sánchez – Sztárcsapatok kezdték meg a harcot az Udinese 22 éves chilei futballistájának aláírásáért, ami nem is csoda, hiszen Sanchez 12 gólja és ugyanennyi asszisztja mellett azt is bizonyította idén, hogy szinte mindent tud a labdával. Sánchez 2008-ban költözött Európába, ez a szezon pedig meghozta számára az igazi áttörést.

Kevin Prince Boateng – A ghánai középpályás tavaly nyáron érkezett a Milanhoz az angol Portsmouth együttesétől, és valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy ilyen jó szezonja lesz. Csupaszív játékával elnyerte a szurkolók, valamint Massimiliano Allegri vezetőedző bizalmát is.

Hernanes – A „Próféta” a Sao Paulo együttesétől tavaly nyáron érkezett a római Lazióhoz, és már első európai szezonjában kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Kreativitásának és 11 találatának is köszönhetően a Lazio idén sokkal jobb szezont zárt, mint az ezt megelőző idényben.

TÁMADÓK

Antonio Di Natale – Sorozatban másodszor lett gólkirály, ezúttal 28 gólt ragasztott az ellenfelek hálójába a 33 éves udinei támadó. Tavaly nyáron még a Juventus is vitte volna, ő azonban hű maradt csapatához, és vezetésével a BL-selejtezőt érő negyedik helyre ért oda a fekete-fehér alakulat.

Edinson Cavani – Jót tett a klubváltás a 24 éves uruguayi játékosnak: a Palermóban tavaly „mindössze” 13 gólig jutott, idén a Napoli mezében viszont már 26-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját, három alkalommal (köztük a Juve ellen) pedig mesterhármast szerzett. Ősztől már a BL-ben bizonyíthat.

Samuel Eto’o – Az Inter szezonja messze nem alakult úgy, ahogy a tavalyi triplázás idején, de ez legkevésbé Samuel Eto’o teljesítményén múlott. A kameruni támadó a bajnokságban 21-szer, az összes sorozatot számítva pedig 35-ször volt eredményes, az őrületbe kergetve az ellenfél védőit.

VEZETŐEDZŐ

Massimiliano Allegri – mindössze két év élvonalbeli tapasztalat állt a 43 éves szakember mögött, amikor 2010 nyarán kinevezték a Milan vezetőedzőjének. Allegri bizonyította a döntés helyességét, a milánói piros-feketék 2004 óta először végeztek az élen a bajnokságban, ráadásul az elmúlt években domináló városi riválist mindkét összecsapásukon legyőzték.

A szezon felfedezettje

Josip Ilicic – A 23 éves szlovén középpályás szinte az ismeretlenségből lett a Serie A egyik legnagyobb reménysége. A Palermo 2010 augusztusában igazolta le a Maribor csapatától, miután kiverték a szlovén együttest az Európa Liga selejtezőjében. Ilicic nyolc találatig jutott első olaszországi szezonjában, játéka a nagycsapatok érdeklődését is felkeltette.

A szezon legemlékezetesebb pillanata

A szokásosnál is nagyobb volt a tétje a 31. fordulóban rendezett milánói városi derbinek, hiszen a listavezető Milan előnye mindössze két pont volt az Interrel szemben, így a kék-feketék győzelmük esetén előzhettek volna.

A címvédő szurkolóinak kedélyeit azonban már az első percben lehűtötték, Pato góljával a Milan már a mérkőzés elején megnyugodhatott. A második játékrészben újabb két gólt szerzett Allegri együttese, 3-0-s győzelmüknek köszönhetően megerősítették vezető helyüket a bajnokságban.

Magyar szemmel

Szomorúak lehettek a szezon végén a magyar légiósokat foglalkoztató csapatok, hiszen a Sampdoria, a Brescia és a Bari is elbúcsúzott az első osztálytól. A legnagyobb meglepetést a genovai alakulat kiesése jelentette: Koman Vladimir ugyan huszonhat találkozón lehetőséget kapott, de gólt nem szerzett, az idény végén pedig jelezte, el akar igazolni Olaszországból. Laczkó Zsolt télen tette át székhelyét Debrecenből az észak-olasz városba, kilenc alkalommal lépett pályára.

Vass Ádám (Brescia) kevesebbszer szerepelt csapatában, mint az előző idényben a B-ligában. A 22 éves középpályás húsz mérkőzésen gólt nem szerzett, viszont posztjához „illően” öt sárga lapot is begyűjtött. Feczesin Róbertet a télen kölcsönadták a másodosztályú Ascolinak, ahol 18 találkozó alatt hatszor talált a kapuba.

Rudolf Gergely 2010 nyarán csatlakozott a Genoa csapatához, ahol első Serie A-s gólját is megszerezte az AS Roma otthonában. Mivel azonban jobbára csak csereként számítottak rá, télen kölcsönadták a Bari együttesének, a magyar támadó pedig új csapatában debütálva a Juventus elleni idegenbeli mérkőzésen szerzett gólt. Később egy újabb sztárcsapat, a Milan hálóját is bevette (Milánóban), csapata viszont csont nélkül kiesett. Idegenlégiósainkról itt olvashat bővebben.

Serie A 2010-2011 – Tabella

Serie A 2010-2011 – Góllövőlista

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik