Foci

Barcelona – Manchester United – ÉLŐ

A Barcelona Pedro, Messi és Villa góljával - Rooney találata mellett - 3-1-re legyőzte a Manchester Unitedet a fináléban.

Összefoglaló:

A Barcelona teljesen megérdemelte a Bajnokok Ligája-győzelmet, mert a döntőben, annak ellenére, hogy Rooney azonnal kiegyenlített Pedro gólja után, végig uralta a mérkőzést.

Többet, jobban, pontosabban passzolt, támadott, az angolok pedig nem tudták Hernandezt és Rooneyt olyan helyzetbe hozni, amely komoly gólszerzési lehetőséghez vezetett volna.

A Barcelona a 2009-es döntő után ismét két góllal verte meg a Manchester Unitedet együttesét a legrangosabb európai sorozat döntőjében. Ez a katalánok negyedik elsősége a BEK-ben/BL-ben, amely előtt még Alex Ferguson is meghajolt.

Bajnokok Ligája – döntő:

Barcelona – Manchester United 3-1 (1-1)
gólszerzők: Pedro (27.), Messi (54.), Villa (69.), illetve Rooney (34.) 

A találkozó élő közvetítését alább megtekintheti, a gólokkal egyetemben.

93. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, A BAJNOKOK LIGÁJA GYŐZTESE 2011-BEN AZ FC BARCELONA!

CSERE 92’
Barcelona
Affelay is beállt. Volt egy lövése is.

 

Van minek örülnie Lionel Messinek:

90. PERC: Három percet hosszabbít Kassai játékvezető.

89. PERC: Puyol, a Barcelona ikonja is a pályán, a mérkőzés pedig alighanem eldőlt.

CSERE 85’
Barcelona
Alves helyett Puyol a pályán.
CSERE 85’
Barcelona
Keita Villa helyett a pályán.
SÁRGA LAP 84’
Dani Alves
Húzta az időt.

 

84. PERC: Rooney passzolta a labdát Naninak, ő rávezette a védőjére, tolt egyet a labdán, de végül lövése mellészállt.

82. PERC: A barcelona próbálja tartani a labdát, hogy a United ne kapja meg az esélyt a csodára egy esetleges szépítő gpl megszerzése után.

SÁRGA LAP 80’
Valencia
Csak megkapta a sárgáját.
CSERE 77’
Manchester United
Scholes a pályán Carrick helyén.

 

David Villa mesés találata – ne ijedjünk meg a kockás képtől az elején:

 

78. PERC: Giggs emelte fel a labdát a 16-oson belül, és a labda David Villa kezére pattant, majd aztán Giggs kezét is érintette a játékszer, Kassai nem ítélt büntetőt.

Pedro és Rooney:

74. PERC: Magabiztosan játszik a Barcelona, de az angolok nem fogják feladni kétgólos hátrányban sem.

Itt még Messi vezető találatát láthatjuk:

 

70. PERC: Messi kavart az angolok 16-osán belül, a labdát nem tudták kirúgni Vidicék, Ferdinand kifejezetten ügyetlen volt, a labda David Villa elé került, aki nagyon szépen ívelt Van der Sar kapujába. 3-1!

GÓÓÓL 70’
David Villa
Gyönyörű ívelés.
Ápolás 69’
Fabio
Sokáig ápolták az angolok védőjét, nem is tudta folytatni.
CSERE 69’
Manchester United
Fabio helyett Nani a pályán.
SZÖGLET 67’
Manchester United
Xavi lőtte bal oldalról.
VÉDÉS 67’
Van der Sar
Xavi lőtt 18 méterről.

66. PERC: Szemet gyönyörködtető Barcelona-akció: Xavi emelte át a labdát Dani Alvesnek, a job sarokban érkező brazil sarokkal visszapörgette Messinek, ő azonban a védőbe lőtte a labdát.

63. PERC: Rio Ferdinand mellett Lionel Messi igen könnyen el tudott menni, és lőhetett, lőtt is, az angolok hálóőre védett nagyot – igaz, kipattant róla a labda.

VÉDÉS 63’
Van der Sar
Messi lövését védte.
SÁRGA LAP 61’
Carrick
Ő meg Iniestának szúrt oda.

60. PERC: Érdekes, hogy Valencia sokadik szabálytalankodása után sem kapta meg sárga lapját, ellentétben az ütemet tévesztő brazillal.

SÁRGA LAP 60’
Dani Alves
Evrát buktatta.

57. PERC: Messi négy mérkőzés óta nem rúgott gólt a Barcelonában, most viszont a legjobbkor tette meg. Ez volt az ebben a sorozatban lőtt 12. találata, amelyre korábban még senki nem volt képes. A pályára eközben egy szurkoló rohant be.

Kassai Viktornak egyelőre nincs nehéz dolga:

55. PERC: Egy mintaszerű Barca adogatás után Iniesta passzolt Messihez, aki tőle szokatlan helyről, a 16-ostól nem messze, középről lőtt, labdája utat talált a Manchester United kapujában. Szép íve volt a labdának: 2-1!

GÓÓÓL 55’
Messi
A 12. gólját szerezte a sorozatban.

 

53. PERC: Nagyszerű Barcelona-támadás végén Daniel Alves lőtt a jobb oldalról, de Van der Sar védeni tudott. A kipattantó Messi lőtte kapura lazán, de kifejelték az angolok.

49. PERC: A nagy spanyol támadások után megint egy váratlan Rooney megindulás következett, de ezúttal nem született gól. Piqué ugyanis megakadélyozta mindezt: kettejük futóversenye után a labda visszapattant az angol csatárra, és kirúgás következett. Kassai eddig remekül vezeti a találkozót, nem akadt hibája.

48. PERC: Alaposan bekezdett a Barcelona, folyamatosan támad, de eleddig jól áll a lábán a United védelme. A két kisszöglet után nem alakult ki veszélyes szituáció.

SZÖGLET 47-48’
Barcelona
Mascherano harcolta ki, majd Messi tette ugyanezt.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Barcelona
Jöhet az idei BL utolsó 45 perce?

Az első félidőben többet volt a labda a Barcelonánál, nagyobb helyzeteket is a katalánok hagytak ki, de ahogyan azt láttuk, az angolok a semmiből is be tudtak találni. Jöhet  a második félidő.

Ez pedig Rooney egyenlítő találata:

 

Itt megnézhetjük Pedro vezető találatát:

45. PERC: Kassai Viktor lefújta az első félidőt, egyetlen másodpercet sem hosszabbított.

SZABADRÚGÁS 41’
Barcelona
Xavi adta Pedrónak, aki mellészúrta.

 

41. PERC: Valencia sokadszorra szabálytalankodott, de Kassai még mindig megkegyelmezett neki.

37. PERC: Messi adta középre a labdát, Xavi lőtt, de fölészállt a labda.

34. PERC: Egyenlített a Manchester United. Abidal bedobása után Rio Ferdinand szerezte meg a labdát, majd Rooneyhoz passzolt. A támadó Giggsszel kényszerítőzött. Visszakapta a labdát második alkalommal, és lendületből, 15 méterről kilőtte Valdes kapuját – némileg váratlanul 1-1 az állás.

GÓÓÓL 34’
Manchester United
Rooney a gólszerző.

 

33. PERC: Ahogy mondani szokták, a Barcelona megnyugodott a gól után, uralják a játékot, nehéz lesz labdát szereznie a Manchesternek.

30. PERC: Dani Alves kapta Xavitól úgy, mint ahogyan Pedro, de az ő lábáról lecsúszott a beadás.

Valencia és Abidal küzdelme:

27. PERC: Xavi kapta meg egy szép támadás közepén a labdát a United térfelének közepén. A karmester jobbra passzoélt Pedrónak, és mivel nem volt mellette védő szoros őrizetben, még meg tudta tolni a labdát a támadó, és kilőtte Van der Sar kapuját. 1-0!

GÓÓÓL 27’
Barcelona
Pedro lövi be Xavi passzát.

 

25. PERC: Ryan Giggs adta el a labdát nem sokkal a United 16-oa előtt, Messihez került a labda, de váratlanul lepörgött lábáról a játékszer – nem alakult ki ziccer.

22. PERC: Xavi és Messi kavart, ismét Vidic mentette meg a Manchestert a 100 százalékos gólhelyzettől.

20. PERC: Újabb nagy Barca-helyzet. David Villa lőtte Van der Sar kapujára a labdát, de az végül elkerülte a kaput – nem sokkal. Egy perccel később ismét Villa próbálkozott, de a holland kapus hárítani tudott.

18. PERC: Messi első nagyobb szólója, melynek végén Vidic tisztázott.

Hernandez és Mascherano harcol a labdáért:

 

17. PERC: Átvette az irányítást a katalán csapat, legalábbis egyre többször tartják meg hosszabban a labdát, ahogyan azt megszokhattuk tőlük.

15. PERC: Nagy helyzetet hagyott ki a Barcelona. Villa és Messi kavargatott a jobb oldalon, a szokásos Barca-passzok után Villa adott középre, ahol Pedro érkezett: a labda azonban a kapu mellett hagyta el a játékteret a lövést követően.

LES 14’
Hernandez
Lesen érte a labda.

11. PERC: Kisszöglet után nem alakult ki veszély a United kapuja előtt. Xavi ugyan Messi fejére ívelte a labdát, de a védők menteni tudtak.

SZÖGLET 11’
Barcelona
Ferdinand mentett Messi elől.

10. PERC: A Barcelona a szokottnál nehezebben halad előre a passzokkal. A középpályán gyakran vesztik el a labdát. Valdesnek ismét mentenie kellett, miután Pique hazaadta neki a labdát.

Rooney és Valdes egymás ellen:

8. PERC: Egy ívelés után Rooney feje elől tisztázott Valdes.

LES 6’
Rooney
Jól döntöttek az asszisztensek.

5. PERC: Intenzívebben és aktívabban kezdenek az angolok, Hernandez pattog a védők között, Valdes pedig egy előrevágott labdát csak az oldalvonalon túlra tudott kirúgni. Ezzel együtt nagy veszély még nem alakult ki a kapu előtt.

2. PERC: A Manchester az idei BL-sorozatban összesen 4 gólt kapott, ez alapján nem számíthatunk gólgazdag találkozóra. Az ellenfél ugyanakkor a Barcelona…

1. PERC: Nagy meglepetés, hogy kimaradt a kezdőcsapatból Puyol, bekerült a májdaganattal műtött Abidal. A Unitedben Hernandez kezd Berbatov helyett, aki még a kispadon sem ül.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Manchester
Indulhat a szupermeccs!

 

A Wembley-stadionban parádés megnyitót láthat a közönség, a pályán táncoló, éneklő közösség egy tagja például Usain Bolt, a jamaicai atlétakirály. A labdarúgás krémje a díszpáholyban, hamarosan kezdődik a mérkőzés.

Kassai Viktor játékvezetése mellett 20 óra 45 perckor elindul a labda útjára a Barcelona és a Manchester United összecsapásán, a Bajnokok Ligája döntőjében.

A hivatalos kezdőcsapatok, főszereplők:
London, Wembley-stadion
Vezeti: Kassai Viktor (Erős, Ring – asszisztensek, Vad II I. – negyedik játékvezető: Fábián, Bognár T. – magyarok)
Barcelona: Víctor Valdés – Dani Alves, Mascherano, Piqué, Abidal – Xavi, Busquets, Iniesta – Villa, Messi, Pedro
Cserepad: Olazábal (kapus), Puyol, Bojan Krkic, Sey. Keita, Afellay, Adriano, Thiago Alcántara
Manchester United: Van der Sar – Fábio, R. Ferdinand, Vidics, Evra – Valencia, Carrick, Giggs, Pak Dzsi Szung – Rooney, J. Hernández.
Cserepad: Kuszczak (kapus), Smalling, Fletcher, Scholes, Anderson, Nani, Owen.

A nagy kérdés az, vajon a két évvel ezelőtt a Barcelona 2-0-s sikerével végződő finálé ismételt párosításában ezúttal ki kerül ki győztesen, azaz sikerül-e visszavágnia Sir Alex Ferguson együttesének.

A Manchester United a csoportküzdelmek magabiztos abszolválása után a Marseille, a Chelsea és a Schalke 04 kiverése után jutott el a döntőbe, a Barcelona pedig az Arsenal, a Sahtar Donyeck és a Real Madrid két vállra fektetése után.

A belvárost elfoglalták a Barcelona drukkerei:

A két szupercsapat korábban 11-szer találkozott egymással, az örökmérleg pedig abszolút kiegyenlített: három-három győzelem mellett négy döntetlen a mérleg.

Korábban 15 angol-spanyol döntőre került sor az UEFA égisze alatt, 8-szor ibériai együttes örülhetett a végén. Mind a két együttes negyedik európai kupájára hajt, ezzel pedig elérné a Bayern München és az Ajax szintjét.

A döntő érdekességeiről, a számokról, a két csapat útjáról beharangozónkban olvashatnak részletesen.

A meccset vezető Kassai Viktor érzéseiről ebben az írásban, az őt ért pozitív kritikákról pedig ide kattintva olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik