Foci

Kassait méltatja a vb-döntő bírója

Iván Imre Krisztián

2011. 05. 27. 13:37

Howard Webb szerint az UEFA vezetői jó döntést hoztak azzal, hogy Kassai Viktort jelölték a szombati FC Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének.

“Kicsit azért aggódom Viktorért, fiatal, de rendkívül tapasztalt bíró – olvasható a Guardian című napilap honlapján a tavaly nyári világbajnoki döntőt vezető Webb nyilatkozata. – Kiválóan szerepelt a világbajnokságon, elődöntőt vezethetett, a legjelentősebb szinteken is bebizonyította, hogy nagyszerű játékvezető. A Bajnokok Ligájában is jól dolgozott, azzal, hogy őt jelölték ki, elismerik a képességeit.”

A 39 éves Webb – aki a sorozat előző fináléját, az Internazionale-Bayern München találkozót vezette – úgy véli, Kassaira óriási élmény vár: “Fantasztikus hangulat lesz a Wembley Stadionban, két nagyszerű szurkolótáborral. Remélem, lesz alkalma arra, hogy kiélvezze ezt a lehetőséget, ugyanis kiváltság egy ilyen mérkőzést vezetni. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy vezet majd, mint bármelyik más BL-összecsapáson. Úgy gondolom, pályafutása egyik csúcspontjaként tekint majd vissza az összecsapásra.”

A 35 éves Kassai minden idők legfiatalabb játékvezetője lesz BL-döntőben, munkáját Erős Gábor (40 éves) és Ring György (30) asszisztensek, továbbá a két kapunál elhelyezkedő Fábián Mihály (31) és Bognár Tamás (33) segíti majd, s Vad II István (32) lesz a tartalék játékvezető. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst (biztonsági tartalékot) jelölt Kispál Róbert (42) személyében.

Kassai a korrekordot Pierluigi Collinától, az UEFA játékvezető bizottságának elnökétől “veszi el”, aki 39 évesen dirigálta 1999-ben a Manchester United-Bayern München összecsapást.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

US President Donald Trump speaks during a bilateral meeting with South Korean President Moon Jae-in in New York on September 24, 2018, a day before the start of the General Debate of the 73rd session of the General Assembly.   / AFP PHOTO / Nicholas Kamm
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.