Foci

Kassai vezeti a BL-döntőt

Nem mindennapi magyar játékvezetői elismerés: Kassai Viktor fújja a sípot a Manchester United-Barcelona találkozón.

A Bajnokok Ligája 2010-11-es szezonjának utolsó mérkőzését, a döntőt szombaton este rendezik a londoni Wembley-stadionban. Magyar főszereplői is lesznek az eseménynek. Az Európai Labdarúgó Szövetség illetékesei úgy döntöttek, hogy a magyar él-játékvezető munkáját Erős Gábor (40) és Ring György (30) asszisztensek, Fábián Mihály (31) és Bognár Tamás (33) a két kapunál elhelyezkedő játékvezető segítők, Vad II István (32) pedig mint tartalék játékvezető támogatja majd. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst („biztonsági tartalékot”) jelölt Kispál Róbert (42) személyében, így hét magyar játékvezető szállt fel a Londonba tartó gépre.

Kassainak sokadik pozitív visszajelzése a bizalom, korábban ő vezette a pekingi olimpia labdarúgó döntőjét, a tavalyi dél-afrikai világbajnokságon négy mérkőzésen fújt, köztük a Spanyolország-Németország elődöntőn.

A magyar bíró egyébként történelmet is ír, hiszen a Bajnokok Ligája indulásától számítva ő lesz a legfiatalabb játékvezető, aki finálét dirigálhat. Érdekesség, hogy eddig éppen az UEFA Játékvezető Bizottságának jelenlegi vezetője, Pierluigi Collina tartotta ezt a csúcsot, aki 39 évesen volt finalista.

Nem ez az első eset, hogy magyar bíró dirigálja a legrangosabb kupadöntőt. Puhl Sándor személyében 1997-ben, a Juventus – Dortmund mérkőzésen már érte hasonlón megtiszteltetés a magyar játékvezetői kart.

Kassai Viktor első nemzetközi mérkőzése 2004. augusztus 18-án a Szlovákia-Luxemburg találkozó volt.

Frissítés: Orbán Viktor miniszterelnök is üzent a magyar játékvezetőnek, méghozzá a facebookon: “Mi is a pályán leszünk a BL-döntőn! Gratulálok! Jó munkát, spori!”

Kassai Viktorról már meg is jelentek az első külföldi elemzések – ide kattintva megnézheted azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik