Minden NB I-es klubtulajdonos (de legalábbis drukker) álma, hogy kedvenc csapata magyar tehetségekkel és játékosokkal tele vágjon neki a bajnokságnak. Ez többeknek nem sikerül, hisz a magyar éljátékosok megfizethetetlenek, mások viszont szisztematikusan légiósokra építkeznek.
Hogy ez jó-e vagy sem, mindenki eldöntheti, mindenesetre sokszor lesajnált bajnokságunkban idén is akadtak olyan focisták, akik bár nem beszélik anyanyelven a magyart, okoztak kellemes perceket a lelátón és a képernyő előtt ülők számára.
Vitathatatlan, hogy a gólkirály az év legjobb légiósa listánkon, és nem pusztán 24 szerzett gólja miatt. Ha valaki a magyar bajnokságból kivívja a nemzetközi csapatok érdeklődését, csettintenünk kell. Alves ráadásul úgy szerepelt parádésan ebben a szezonban, hogy már az előző évad végén is távozását jósolták. Hogy marad-e jövőre is, nem tudni, mindenesetre legutóbb a Real Betis érdeklődéséről lehetett hallani – na meg arról, hogy Alves szívesen játszana a magyar válogatottban.
Nem leányálom a Fradiban légiósként játszani, hiszen a magyar focisták is kapnak hideget, meleget, ha éppen nem megy nekik. Máltaiként érvényesülni még nehezebb lehetett, de Andre Schembrinek sikerült. A góllövőlistán ezüstérmes lett a csatár, aki bár elmaradt járandóságai miatt olykor felemelte szavát, akár maradhat is az Üllői úton. 16 góllal zárt.
Amikor még Békéscsabán játszott Dusan Vasiljevic, aligha gondolta, hogy évek múltán a Bajnokok Ligája selejtezője várhat rá. A Viharsarok után megjárta a Kaposvárt és az Újpestet is, mielőtt Mezey György együtteséhez igazolt volna. A Vidi stabil kezdőjátékosa és irányítója volt a szerb játékos, igaz, Polonkai Attilával versenyeztek a karmesteri poszt betöltéséért.
A kupagyőztes Kecskemét tele van légióssal, a többi közt egy afrikai különítmény színesíti Tomislav Sivic csapatát. Azért választottuk Francis Litsingit, és nem a kupadöntőben három gólt szerző Foxit rangsorunkba, mert Litsingi több mérkőzésen nyújtott kiemelkedőt, ellentétben a közép-afrikai középpályással.
A kongói játékos, aki hazája válogatottjában is szerepel(t) felkeltette más csapatok érdeklődését is, Vincze Ottó (az ETO játékosmegfigyelője) például a Harmadik Félidő című magazinban egy alkalommal sejtelmes mosollyal reagált a műsorvezető kérdésére, miszerint a Győr kecskeméti kiszemelttel is bír-e.
Sisa Tibor csapata csak azért nem lett a szezon meglepetéscsapata, mert a bajnokság végére érthetetlenül visszaesett (még a Szolnoktól is kikapott hazai pályán), és mert volt egy Paks nevű együttes, amely általános megrökönyödésre légiósok nélkül végzett a tabella második helyén.
A fiatal magyar focistákat is foglalkoztató Rákócziból Pericet kell kiemelnünk, aki nemcsak góljaival tűnt ki a végül hetedik helyen végző együttesből, hanem rutinos (fej)játékával is.
A legtöbben már elfelejtettük, hogy a Győr, bár nem jutott fel az Európa Liga főtáblájára, bravúrokat azért végrehajtott, hiszen a jóval magasabban jegyzett focinemzetek indulói közül kettőt is kiejtett (Nitra, Montpellier). Rati Aleksidze annak a sikersorozatnak tevékeny részese volt, és később is erőssége volt a gyengécske Győrnek.
A Chelsea egykori játékosa azon kevés zsoldosok egyike, akit megszeretett a győri közönség. Nem lennénk ugyanakkor meglepve, ha a következő szezonban már nem az ETO Parkban játszana. 9 góllal zárt.
Sajnálhatjuk, hogy a Videoton balszélsője nem magyar állampolgár. Ezen a poszton ugyanis nagy hiányossággal küzd a magyar válogatott, Laczkó Zsolt egyáltalán nem tűnik jó megoldásnak erre a feladatra. Érdekesség, hogy a Lázár-Lipták-Vaskó-Andjic hátvédsort tartják a bajnok leggyengébb csapatrészének, ehhez képest mindhárom magyar válogatott, a negyedik láncszemet meg mi tennénk be a nemzeti csapatba.
Andjic távozására is nagy az esély. Kérdés persze, hogy a csapat új légiósa, a leendő vezetőedző, Paulo Sousa mit tervez a keret kialakításakor.
Mindenképpen meg kell említeni a ZTE középpályását, hiszen – a szezon hajrájában bemutatott hajmeresztő védelmi hibák ellenére – jól állt a lábán, nem mellékesen csapata egyik legtermékenyebb tagja volt a maga hét góljával.
Ha a zalaiak együtt maradnak – márpedig Csank János további három évre meghosszabbította szerződését Nagy Ferenc ügyvezető igazgatóval -, merészebb terveket is szövögethetnek a következő szezonra.
Azért került be a TOP 10 légiós közé értékelésünkbe, mert a szezon második felében mesteri játékkal rukkolt elő. A kameruni középpályás amolyan belső szűrőként szerepelt a pálya közepén, és a Sivic által favorizált rövidpasszos háromszögezés oszlopos tagjaként a támadásvezetés kiindulópontja volt többször is. Már Urbányi István is Bundesliga-kompatibilis játékosnak titulálta, és bár ezt némi túlzásnak tekintjük, nem lennénk meglepve, ha a nyártól már nem olvasnánk nevét a KTE-Ereco összeállításában.
Hosszú lábaival nem csak nagy indulósebességre képes, de rendszeresen lopta le az ellenfél játékszert. Labdaszerzésben kiválóan teljesített.
Egy kapust is kell választanunk, és bár vívódtunk Sasa Stevanovic (Győr), Justin Haber (FTC) és Ribánszky László (KTE) között, a bajnok hálóőrét választottuk. Hogy miért?
Mert aranyéremhez segítette csapatát, mert a montenegrói válogatott keretének stabil tagja, és mert angol együttesek érdeklődését is felkeltette. Belegondolva, hogy az összes felsorolt Vidi-játékos esetében megemlítettük a külföldre távozás lehetőségét, könnyen lehet, hogy szétszedik a BL-selejtezőre készülő székesfehérvári csapatot.
Akadta kuriózumok és további érdekességek is ebben a szezonban: gondoljunk a debreceni Vukasin Poleksic bundabotrányára, Mijadinoski és Ramos öngóljaira, amellyel a DVSC elvesztette esélyét a dobogóra kerülésre, a gólerős pápai Goran Maric játékára, az első új-zélandi légiós személyére (Brigth – Honvéd).
Egy-egy meccsen villogott a szombathelyi Fodrek, a Honvéd csatára, Danilo, színes bőrű játékost igazolt az MTK (Wolfe), két Delic is szerepelt a Zalaegerszegben, a szezon végére belelendült Adamo Coulibaly (DVSC).
Nagy volt tehát a kavalkád. Talán jövőre letisztulnak a képletek.
