Foci

A Schalke kiütéssel nyert a kupadöntőben

A gelsenkircheni alakulat elhódította a labdarúgó Német Kupát, miután a döntőben 5-0-ra legyőzték a másodosztályú Duisburgot.

Bravúrra lett volna szüksége a berlini Olimpiai Stadionban a német másodosztály középmezőnyében szereplő Duisburg együttesének, hiszen a Német Kupa fináléjában a Bajnokok Ligája elődöntőjébe is bejutó Schalke volt az ellenfelük.

Ralf Rangnick csapata egyértelműen esélyesebbnek számított a mérkőzésen, és nem is borult a papírforma: az elődöntőben a Bayern Münchent búcsúztató Schalke a 18. percben szerezte meg a vezetést, a 17 éves Julian Draxler nagyszerű lövése talált utat a kapuba.

Nem sokkal később Huntelaar is gólt szerzett közelről, majd az első félidő vége előtt Höwedes találatával már 3-0-ra elhúzott a gelsenkircheni együttes.

A mérkőzés gyakorlatilag már az első 45 percben eldőlt, de a Schalke nem állt le, a második játékrészben még Jurado is eredményes volt, majd Huntelaar második találatát is megszerezte. Raúlék ötgólos győzelmükkel magabiztosan hódították el Német Kupát, a klub történetében ötödik alkalommal. A Schalke az Európa Ligában indulhat a következő szezonban.

Eredmény – Német Kupa, döntő
MSV Duisburg – Schalke 0-5 (0-3)
gólszerzők: Draxler (18.), Huntelaar (22., 70.), Höwedes (42.), Jurado (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik