Foci

Keveset pihenhet a Kecskemét

Tomiszlav Szivics büszke a szezont kupagyőzelemmel záró csapatára a Vasas elleni 1-1 után. Komjáti András szerint igazságos volt az eredmény.

Pénteken rendezték a Monicomp Liga utolsó, 30. fordulójának nyitómérkőzését: ahogy arról beszámoltunk, a Vasas hazai pályán gyorsan vezetést szerzett a kupagyőztes Kecskemét ellen, de a vendégek a második félidő elején egyenlíteni tudtak, kialakítva az 1-1-es végeredményt.

A szezon zárásával egyik fél sem lehetett elégedetlen, a Vasas összességében jó tavaszi szezont produkált, a KTE pedig kedden megnyerte a Magyar Kupát.

Komjáti András, az angyalföldiek vezetőedzője a tegnapi találkozó után elmondta, a második félidő elején ellenfelük föléjük kerekedett, de az egyenlítés után már a Vasasnak is voltak lehetőségei a győztes gól megszerzésére. Hozzátette, összességében igazságos eredmény született, csapatával pedig nyugodt szívvel mehetnek szabadságra.

Tomiszlav Szivics, a KTE-Ereco mestere megjegyezte, játékosai a kupagyőzelem után is becsületesen küzdöttek a hőségben, pedig nagyon nehéz szezon áll mögöttük. A szerb edző a döntetlent igazságosnak tartja. Elmondása szerint már június 10-én elkezdik a felkészülést az új szezonra (a KTE az Európa Ligában indulhat), így kevés idejük marad a pihenésre.

Eredmény – Monicomp Liga, 30. forduló
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 700 néző, Vezette: Kovács J. Zoltán

Vasas – Kecskemét 1-1 (1-1)

Vasas: Végh – Mileusnic, Arnaut (Polényi, 63.), Kovács, Présinger – Katona (Arsic, 53.), Ponczók, Lisztes, Kulcsár – Lázok (Beliczky , 79.), Ferenczi Vezetőedző: Komjáti András

KTE-Ereco: Antal – Koszó, Gyagya. Balogh, Farkas (Mohl, 33.) – Ebala, Bertus – Bori, Litsingi (Máté, 76.), Foxi – Tököli (Dosso, a szünetben) Vezetőedző: Tomiszlav Szivics

Gólszerző: Ponczók (9.) illetve Dosso (50.)

Sárga lap: Mileusnic (78.) illetve Foxi (36.), Ebala (78.), Mohl (90.)

Piros lap: –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik