Foci

NB 1: a friss kupagyőztes a Fáy utcában

Egyetlen mérkőzést rendeznek pénteken a labdarúgó Monicomp Ligában: a Vasas a Kecskemétet fogadja.

A 2011-es esztendő 21. hete örökre emlékezetes marad Kecskemét, valamint a kecskeméti sportszerető emberek számára. Na, nem a Vasas elleni utolsó bajnoki miatt – bár ki tudja, mit hoz a 90 perc. A KTE kedden története során először nyerte meg a Magyar Kupát, megérdemelten verték a bajnok Videotont 3-2 arányban.

Tomislav Sivic, a KTE vezetőedzője szerint nem igazán volt ideje pihenni a csapatnak, nagy volt az ünneplés, ennek ellenére szépen szeretnék befejezni a bajnoki küzdelmeket, hogy aztán jöhessen a kellemes pihenés.

A csapat tagjai is lenyugodtak, Tököli Attila a kecskeméti főtéren már együtt ünnepelt a többiekkel, köztük Francis Litsingivel – ennek ellenére már nem ő a csapat kapitánya, mert ahogyan azt a pepsifoci.hu-nak elmondta, nem sok értelmét látja a szalag viselésének.

A múltat tekintve erre minden esély megvan, ugyanis a Kecskemét az egyetlen csapat az NB 1-ben, amellyel szemben a Vasasnak 0 százalékos a mérlege: eddigi öt találkozójukon mindig a KTE győzött.

Komjáti András a Vasas hivatalos oldalán elmondta, nagyon is sokat számít az utolsó benyomás, így nem lehet más a cél a szezonzáró találkozón, mint a győzelem.

Monicomp Liga, 30. forduló:
Vasas-Híd – Kecskeméti TE Ereco- 17 óra
XIII. kerület, Fáy utca, vezeti: Kovács J. Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik