Foci

Tőzsér gólpasszal lett bajnok

Hallatlan izgalmak közepette belga bajnok lett a Genkkel Tőzsér Dániel. A magyar játékos asszisztja kellett az aranyéremhez.

Remekül indult a Genk a belga bajnokság rájátszásában, és a play-off elején még az Anderlecht volt a legnagyobb ellenfél. Később Juhász Rolandék sokat botlottak, kiszálltak a versenyből, a Standard Liége viszont képtelen volt hibázni. Ennek megfelelően végül Bölöni László egykori bajnokcsapata volt a Racing Genk legnagyobb ellenfele a bajnoki cím megszerzésében. Hogyhogy nem, éppen az utolsó fordulóban találkozott a két csapat.

Mangala az első félidő hosszabbításában a vendégeknek szerzett vezetést, veszélyben volt a hazai siker, de a 77. percben jött a csapat kapitánya, a magyar Tőzsér Dániel, és remek gólpasszt adott Nwanganának. A döntetlennel bajnok a Genk, amely keretének tagja Köteles László kapus is.

A meccsen egyébként borzalmas sérülésnek lehettek szemtanúi a nézők: az egyik genki védő, Mavinga menteni akart Carcela elől, de ehelyett elképesztő erővel a játékos arcába rúgott. Utóbbi mozdulatlanul feküdt a füvön, hogy aztán kórházba szállítsák. Arccsonttörése van.

Íme, a borzasztó jelenet – CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK ajánljuk:

Juhász Rolandék az utolsó körben 4-3-ra kikaptak hazai pályán. Brockhauser István és Horváth Ferenc után Tőzsér és Köteles a harmadik és negyedik magyar, aki bajnok lett a Genkkel.

Eredmények – Jupiler League:
Anderlecht – Lokeren 3-4
gólok:
Wasilewski (34.), Kouyate (45.), Gillet (66.), illetve Leko (42.), Fevang (61., 90.), Tshimanga (74.)
Club Brugge – Gent 3-0
gólok:
Perisic (18., 71.), Odjidja-Ofoe (36.)
Racing Genk – Standard Liege 1-1
gólok:
Nwanganga (77.), illetve Mangala (45.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.