Foci

Európa Liga: a portugál belharc

Szerdán este rendezik az Európa Liga döntőjét, Dublinban a Braga arra készül, hogy történelmet írjon a Porto ellen.

Ugyan egy klubidény csúcsa nem lehet más, mint a Bajnokok Ligája, azért a kistestvér, az Európa Liga is tartogatott izgalmakat és remek mérkőzéseket a sportág szerelmeseinek.

Az EL-t ezen a néven az előző szezonban hívták életre, az UEFA-kupa örökét vette át. A 2010-es döntőt az Atlético Madrid nyerte hosszabbításban a Gera Zoltánt is pályán tudó Fulham ellen, a magyar középpályás gólpasszt adott a mérkőzésen. Az idei kiírásban Portugália sajátította ki magának a második számú európai kupasorozatot, a döntőben ugyanis a Porto és a Braga küzdhet meg a trófeáért.

Tavaly az Atlético Madridnak sikerült:

A két együttes külön-külön útvonalon érkezett el Dublinba, a döntő helyszínére. A Braga a BL selejtezőiben kezdte meg a nemzetközi szereplést, előbb a skót Celticet, majd a spanyol Sevillát búcsúztatva a főtáblára jutott – az Arsenalists becenévre hallgató klub újoncnak számított a Bajnokok Ligájában. A csoportkör ugyan egy csúnya 6-0-ás zakóval indult, a portugál gárda három győzelmet begyűjtve (három vereség mellett) a Shakthar Donyeck és az Arsenal mögött a harmadik helyen zárt. A Braga így az egyenes kieséses szakaszban kapcsolódott be az Európa Liga küzdelmeibe, ahol a lengyel Lech Poznant, bombameglepetésre az angol Liverpoolt, az ukrán Dinamo Kijevet és az elődöntőben a „földi” Benficát is sikerült búcsúztatni.

Idén a Braga ér majd révbe?

A portugál bajnokság előző kiírásának harmadik helyén végző Porto az EL selejtezők play-off körével kezdte a kupaidényt, André Villas-Boas legénysége pedig Tőzsér Dánielék kiütésével (7-2 összesítésben) hangolt a csoportmeccsekre. A Sárkányok tükörsimán nyerték meg a kvartettet (öt győzelem, egy döntetlen), majd az egyenes kieséses szakaszban a spanyol Sevillát, az orosz CSZKA Moszkva, Szpartak Moszkva kettőst, majd a legjobb négy között a szintén spanyol Villarrealt is sikerült felülmúlni.

Esetleg a portóiak járnak örömtáncot?

A május 18-i döntő előtt a két együttes még nem találkozott egymással a nemzetközi színtéren. Érdekesség, hogy a két várost mindössze 47 kilométer választja el egymástól, korábban sosem vívott finálét két olyan gárda, amelyek ilyen közel lettek volna egymáshoz – az eddigi csúcs 1988-ban született, akkor a holland PSV Eindhoven a tőle 84 kilométerre fekvő, belga Mechelennel meccselt az európai Szuperkupa döntőjében.

Az is megér egy misét, hogy korábban mindössze egyetlen párharcban találkozott egymással két portugál csapat az európai kupaporondon: a Braga a mostani kiírás elődöntőjében a Benficát ejtette ki annak ellenére is, hogy Savioláék 2-1-re nyerték az első felvonást.

Ami a döntőzést illeti, a Porto utcahosszakat ver riválisára. Míg a Braga korábban csak a Portugál Kupa fináléjában volt érdekelt négy ízben (ebből csak az 1966-os zárult győzelemmel, a későbbiekben kétszer is Porto páholta el a gárdát), addig a kék-fehérek az UEFA égisze alatt kilencszer léphettek pályára a végső siker reményében. Ezek közül hatot sikerült is behúzni, BEK/BL-t és Interkontinentális Kupát kétszer-kétszer, UEFA-kupát és európai Szuperkupát egyszer-egyszer sikerült nyerni. Portugáliában mindent egybevetve 57 elsőséget tudhat magáénak a klub.

Az örökmérleg sem bragai győzelmet vetít előre, 131 korábbi meccsből 92-őt nyert meg a Porto, 17-szer nyertek a piros-fehérek és 22-szer nem jutottak dűlőre a felek.

Akire érdemes lesz odafigyelni a pályára lépők közül az a kolumbiai Radamel Falcao lesz. A mindössze 25 esztendős csatár eleddig 16 gólt szerzett az Európa Liga mostani kiírásában, márpedig ezzel átadta a múltnak Jürgen Klinsmann 1995-96-os rekordját (15 találat). Falcao egyébként a sorozat legtöbbet kapuralövő játékosa, míg csapattársa, James Rodriguez az egyik legjobb előkészítő a maga négy asszisztjával. A túloldalon az EL-ben eddig két gólt jegyző Alanra kell figyelni, a portugál középpályást több ízben is csak szabálytalanul lehetett megállítani, ha megindult, ezzel a második az erre vonatkozó rangsorban (34-szer rúgták le eddig).

„Ez egy álom, hogy ott lehetünk Dublinban. Remélem még egy napig tovább álmodom és arra szeretnék felkelni , hogy a kezemben tartom a trófeát” – mondta Domingos Paciencia (Braga), aki az UEFA-kupa és az Európa Liga történetének első edzője lehet, aki játékospályafutása egyik klubja ellen lehet kupagyőztes (1987-97-ig és 1999-2011-ig erősítette a Portót).

„Kilenc hónapja csak a végső siker lebeg a szemünk előtt, ugyanakkor nem lesz könnyű dolgunk, a Braga eddig mindig kiejtette esélyesebb ellenfelét. Természetes, hogy egy olyan csapat, mint a Porto mindent meg akar nyerni, ha a saját játékunkra koncentrálunk, akkor meglehet a végső siker” – nyilatkozta André Villas-Boas (Porto), aki a maga 32 éves és 213 napos korával a legfiatalabb tréner lehet, aki európai kupát nyerhet.

A látványra nem lesz panasz, íme a Dublin Aréna:

A mérkőzésnek az 51 ezer 700 férőhelyes Dublin Aréna ad majd otthont, amely az ír labdarúgó- és rögbi-válogatott otthona. A 410 millió euróból „összetákolt” létesítményt szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt adták át (2010. május 14.).

Európa Liga-döntő: Porto – Braga (mindkettő portugál)
Dublin (Írország), 20.45, Dublin Aréna, Vezeti: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik