Foci

MLSZ: kijutni az Eb-re, új stadiont és sok nézőt

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerint a válogatottnak 2020-ig legalább két nagy tornára el kell jutnia ahhoz, hogy a sportág a terveknek megfelelően fejlődjön.

A Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában tartott keddi küldöttközgyűlésen Csányi Sándor, a testület elnöke elmondta: a cél, hogy 2018-ra az átlagnézőszám a mostani 2800-ról nyolcezerre emelkedjen, valamint hogy az igazolt futballisták számát megduplázzák.

Csányi az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte a spanyol szövetséggel kötött együttműködés, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő elismerését (a Nemzet Sportolói lettek), a Magar Labdarúgás Fóruma rendezvényét, mint sikeres kezdeményezéseket.

Az elnök szerint a nemzeti válogatott szereplését összességében sikeresnek nevezte, az elvárás továbbra is az, hogy a következő világbajnoki selejtezők sorsolásakor a harmadik kalapba kerüljön az együttes.

A Puskás Ferenc Stadion jövőjével kapcsolatban az MLSZ-elnök elmondta: várhatóan már ebben az évben kiírják a pályázatot. Jelenleg két megoldás tűnik lehetségesnek: vagy a jelenlegi stadionon belül épül meg, vagy a mostani helyett – lebontva a jelenlegit – lesz egy új.

A jövőben változatlanul kiemelt szerepet szánnak a Nyilasi Tibor és Both József által irányított Bozsik-programnak, valamint a női futballt is fejleszteni kívánják.

Csányi szeretné, ha hamarosan eltűnnének a stadionból a kerítések, valamint támogatja a szurkolói kártya bevezetését minden egyesületnél.

A 2010-es évben az MLSZ egyébként 115 millió forintos veszteséggel zárt. A szövetség elnökségében Borbély Zoltánt Balogh Gabriella váltja. Borbély a jogi osztályon dolgozik tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik