Foci

80 ezer néző előtt búcsúzott Dárdai Pál

A berlini Olimpiai Stadionban, klubrekordnak számító mérkőzéssel a háta mögött köszönt el a Hertha BSC-től és a profi labdarúgástól a magyar középpályás.

A magyar válogatott 35 éves volt középpályása – aki az elmúlt 15 évben a berliniek kedvence lett – 80 ezer néző előtt, az Augsburg elleni Bundesliga II-es találkozón öltötte magára utoljára a Hertha kék-fehér mezét. A fővárosi csapat a mai 2-1-es győzelemtől függetlenül már megnyerte a Bundesliga II-t, s így egy év után visszakerül az első osztályba, ami azt is jelenti, hogy a Herthánál Dárdai megszerezte élete első és egyben utolsó bajnoki címét. A magyar játékos 286 első és 11 másodosztályú mérkőzéssel a háta mögött búcsúzott, ez klubrekordnak számít.

A meccs kezdete előtt a hangosbemondó üdvözölte Dárdait, a klub élő legendájának nevezve őt, az eredményjelzőn pedig hatalmas betűkkel megjelent a “Danke Pal”, azaz köszönjük Pál felirat. Michael Preetz, a klub menedzsere, ügyvezető igazgatója virágcsokorral köszöntötte a búcsúzó játékost, aki a szokásos nyolcas számú mezében futott ki a pályára a kezdőcsapat tagjaként. Dárdai ezúttal is védekező középpályást játszott, az első hazai kapura lövés a 15. percben az ő nevéhez fűződött.

A berliniek magyar kedvence 42 percig volt a pályán, utána Markus Babbel vezetőedző az előzetes forgatókönyvnek megfelelően lecserélte őt. Dárdai tiszteletkört futott a stadionban, nyakában ötéves Bence fiával, miközben a 80 ezres közönség felállva üdvözölte. A “Dárdai-ünnep” azonban ezzel még nem ért véget, a mérkőzést követően ugyanis a csapat tagjai közül – aligha véletlenül – a magyar játékos vette át elsőként a bajnoki címért járó érmet, és a közönség ismét kórusban éltette őt.

“Mindig meg tudtam állni a helyem, az új játékosok soha nem tudtak leradírozni a pályáról” – mondta Dárdai még a mérkőzés előtt az MTI-nek. Szavai szerint soha nem kívánkozott el, pedig számos ajánlata volt. A legcsábítóbb a Bayern Münchentől, amikor a bajorok menedzsere, Uli Hoeness és az akkori edző, Ottmar Hitzfeld 1999-ben szinte egyszerre hívta. Már a szerződése is kész volt, csupán az aláírása hiányzott, de nemet mondott. Visszaemlékezett arra: egy papírra felírta, hogy mi szól az egyik és mi a másik klub mellett, és a Hertha mellett végül több volt a plusz. “Nem bántam meg, már csak azért sem, mert soha nem szoktam visszafelé nézni” – jelentette ki.

A magyar játékost nemcsak a múlt és a jelen, hanem a jövő is a Herthához köti. Mostantól egy új, kétéves szerződés lép életbe, amelynek keretében játszik tovább az amatőröknél, fiatalok számára egyéni képzést tart és közben végzi az edzői tanfolyamot. Álmai között pedig az szerepel, hogy egyszer majd egy Bundesliga-csapat, később talán a magyar válogatott edzője legyen. “Jó edző csak akkor lehet az ember, ha vannak céljai” – jelentette ki, hangoztatva: “Meglátjuk, hogy mire vagyok képes.”

Dárdai Pál – Portré
Született: 1976. március 16., Pécs
Válogatottság/gól: 61/5 (1998-2010)
Klubjai játékosként: Pécsi MSC (1991-1995), BVSC (1996), Hertha BSC (német, 1997-2011)
Legnagyobb sikerei:
– magyar bajnoki ezüstérmes (1996)
– magyar Aranylabda (2006)
– német bajnoki bronzérmes (1999)
– német Ligakupa-győztes (2001, 2002)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik