Foci

Emberhátrányban nyert a Vidi

A friss bajnok Lencse kiállítása után kivédekezte az ETO támadásait, így újabb három pontot szerzett a Monicomp Ligában.

A Videoton lazán, mindenfajta teher nélküli játszhatott a Győr ellen a két csapat szombat délutáni találkozóján. Mezey György azt mondta, kissé felforgatott együttes lép majd pályára, ez Sebők kapuba és Izing Martin védelembe állításában merült ki.

A hazai csapat az első félidőben könnyedén passzolgatott, és három perc alatt két gólt szerezve szolgálta ki ezúttal négyezer fős közönségét. A 24. percben ugyanúgy Nikolic szerezte a vezető találatot (1-0), mint a Kaposvár elleni bajnokavatón, három perccel később pedig Polonkai lőtt gólt (ő volt a második gólszerző szerdán is) – 2-0.

A második félidőben változott a meccs hangulata. A Győr rákapcsolt, igaz, ebben segítségére volt Lencse László, aki visszarúgott a csereként beálló Babicnak (ő sem volt piskóta előtte), ezért kiállította Németh játékvezető. Dudás Ádám egy perccel beállását követően tekert Sebők kapujába a 74. percben (2-1).

Nagy bajba került a Vidi a 78. percben, Andjic ugyanis a kezével kihúzta Aleksidze lábát, 11-eshez jutott az ETO. Pilibaitis büntetőjét kivédte Sebők, aki hatalmas ünneplésben részesült.

Mint ahogyan a csapat is a lefújást követően. Németh sípszava előtt közvetlenül Ji-Parana megkapta második sárga lapját is.

Eredmény – Monicomp Liga, 29. forduló:
Videoton – Győri ETO FC 2-1 (2-0)
Székesfehérvár, 4000 néző, vezette: Németh
Videoton: Sebők – Andjic, Izing, Vaskó, Hidvégi – Nagy, Szakály, Polonkai (Alves, 63.), Vasiljevic (Sándor, 69.), Lencse, Nikolic (Farkas B., 63.). Vezetőedző: Mezey György
Győr: Stevanovic – Takács (Totadze, a szünetben), Stanisic, Dinjar (Dudás, 73.), Fehér – Pilibaitis, Aleksidze, Kiss, Völgyi (Babic, a szünetben) – Ji-Parana, Koltai. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Nikolic (24.), Polonkai (26.), illetve Dudás (74.) Sárga lap: Andjic (78.), illetve Pilibaitis (33.), Völgyi (36.), Ji Parana (72.)
Piros lap: Lencse (61.), illetve Ji-Parana (92.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik