Foci

Döntetlen a Zete-Loki rangadón

A Debrecen a második félidő közepén előnybe került, de egy furcsa öngól miatt csak egy pontot szerzett a labdarúgó NB1 29. fordulójában.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt még mindkét együttesnek volt esélye a dobogós helyezés – és ezzel a nemzetközi kupaszereplés – kiharcolására, így jó mérkőzést várhattak a szurkolók.

Ennek ellenére a mérkőzés elején nagyobb helyzeteket nem jegyezhettünk fel, a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A vendég Debrecen részéről Bódi aktivizálta magát negyed óra után, szabadrúgása azonban fölé szállt, egy újabb próbálkozását pedig Vlaszák hárította.

A ZTE első komolyabb gólszerzési lehetőségére fél órát kellett várni, Rajcomar tüzelt kapásból a kapu mellé.

A második félidőben kicsit növelték a csapatok az iramot, de a nagyobb helyzetek – és ezzel együtt a gólok – továbbra is elmaradtak. A mérkőzés utolsó negyedére ráfordulva azonban hirtelen felpörögtek az események: Coulibaly indult meg a hazaiak kapuja felé, Miljatovic ráesett a debreceni támadóra, aki elterült a 16-oson belül. Büntetőt kapott Kondás Elemér együttese, Bódi pedig nem is hibázott, a jobb sarokba küldte a játékszert (0-1).

Nem sokáig örülhetett a Loki, egy kapu elé belőtt szabadrúgást Ramos meglepő módon a saját kapujába fejelt, ismét döntetlen volt az állás (1-1). A végén a vendégek jártak közelebb a három pont megszerzéséhez, de Yannick passza után a jó helyzetben lévő Coulibaly nem találta el a kaput, így maradt az 1-1-es döntetlen.

A döntetlennel egyik fél sem lehet elégedett, a Ferencvárosnak jó esélye van arra, hogy a forduló után megtartsa a harmadik helyet.

Eredmény – Monicomp Liga 29. forduló
Zalaegerszeg, Városi Stadion, 3200 néző, vezette: Szabó Zsolt
ZTE FC – DVSC-TEVA 1-1 (0-0)
ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Bogunovic, Miljatovic, Panikvar – Rajcomar (Delic, a szünetben), Szalai, Horváth A. (Simonfalvi, 58.), Kamber, Balázs (Simon A., 86.) – Turkovs. Vezetőedző: Csank János
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Simac, Mijadinoski, Fodor – Bódi, Ramos, Szakály P. (Salami, 77.), Illés (Czvitkovics, 64.), Yannick – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerzők: Ramos (71.-öngól) illetve Bódi (69.-11-esből)
Sárga lap: Bogunovic (33.), Kamber (44.), Panikvar (65.), Miljatovic (68.), illetve Nagy Z. (51.), Ramos (90.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik