Foci

Nem bukott bele a rasszista botrányba Blanc

A francia sportminisztérium után a helyi labdarúgó-szövetség is kiállt a szövetségi kapitány mellett.

“A szövetség elnöksége megerősítette bizalmát Laurent Blanc felé” – mondta Fernand Duchaussoy elnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Médiapart tényfeltáró hírportál két hete azt állította, hogy a szövetség technikai vezetése a tavaly november 8-i megbeszélésen arról döntött: azt kéri az utánpótlás-nevelő központoktól és iskoláktól, hogy a 13 évnél idősebbeknél a kettős állampolgárságú fekete és arab játékosok aránya ne haladja meg a teljes létszám 30 százalékát, azaz a származás kerüljön előtérbe a futballtudással szemben. A szövetség azonnal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, szombaton a sportminisztérium is külön eljárást indított.

A botrány elérte Laurent Blanc-t is, aki a felvétel szerint az értekezleten arról beszélt, hogy meg kellene változtatni a kiválasztási kritériumokat. Szerinte a jelenlegi szemlélet nem eléggé technikai, hanem az erős és magas játékosokat részesíti előnyben, ezek zöme pedig szerinte a feketék közül kerül ki. A legnagyobb botrányt a szakvezető azon mondata váltotta ki, miszerint “a spanyolok nekem az mondták, náluk nincs probléma, náluk nincsenek feketék”.

Chantal Jouanno sportminiszter kedden úgy nyilatkozott, hogy sem Laurent Blanc, sem Francois Blaquart, a felfüggesztett technikai vezető nem támogatott semmilyen diszkriminatív tervet. Blanc csak röviden szólt hozzá a felmerült javaslatokhoz, amelyekről a megbeszélésen hallott először, de azokat nem ő találta ki és nem ő vezette a vitát. A jelentés szerint Blanc-nak nem volt sem határozott véleménye, sem kész terve a kérdésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik