Foci

Nem állna le a Vidi

A magyar bajnoki címet nyert Videoton FC labdarúgócsapatának játékosai szerint komoly feladatok előtt áll még az együttes.

Eljött a mi időnk, most már mindenki legalább egyszeres bajnok” – nyilatkozta a válogatott Lázár Pál, hozzátéve, hogy már az elmúlt fordulókban is volt lehetőségük bebiztosítani a diadalt, de “ami késett, nem múlott.”

A székesfehérvári együttes a hétközi forduló második játéknapján 3-1-re verte a Kaposvárt, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert a második Pakssal szemben.

A szintén válogatott Elek Ákos úgy fogalmazott, eddig úgy alakult az élete, mint egy mese: “Nem is lehet elmesélni, milyen nehéz az, amikor ifiként az ember a foci miatt lemond nagyon sok mindenről, a srácok mennek bulizni, csajozni, Te pedig csak a fociban élsz… De most visszakaptam mindent!”

Lipták Zoltán, a Videoton válogatott védője a kialakult közösséget és a csapat egységét méltatta:

“Rengeteg nehéz mérkőzés van a hátunk mögött, egy kisebb hullámvölgytől eltekintve kiegyenlített volt a teljesítményünk, és megérdemelten nyertük meg a bajnokságot, mert tudtunk egymásért küzdeni, és mindenki maximálisan odatette magát” – nyilatkozta Lipták.

“Aki már átélte ezt, gondolom, tudja, hogy milyen érzés” – mondta Szakály Dénes, aki csereként beállva szerezte a Vidi harmadik gólját. – “Nagyon örülünk, hogy 7500 néző előtt ünnepelhettünk, igaz, nem nézőcsúcs, de fantasztikus ennyi ember előtt futballozni. A bajnoki cím megnyerése hihetetlenül jó érzés, nem tudom meddig tart az ünneplés, remélem minél tovább, de természetesen azért készülnünk kell az előttünk álló feladatokra is.”

A Monicomp Liga góllövőlistáját toronymagasan vezető, a 24 találatnál járó brazil Andre Alves egyelőre csak a következő találkozókra figyel: “Még vannak feladataink, hátra van a kupadöntő, és a bajnokságból is két forduló, s még legalább két gólt is szeretnék rúgni.”

Dusan Vasiljevic azt mondta, annak ellenére, hogy pályafutása során több európai klubban is megfordult, a magyar bajnoki címet tartja legnagyobb sikerének: “Nagyon boldog vagyok, hiszen ez a győzelem nemcsak Fehérváron történelmi siker, de az én életemben is meghatározó, mert nekem is ez az első aranyérmem.”

A csapatkapitány Farkas Balázs – aki Magyar Kupát már nyert a Videotonnal – szerint nem szabad túlértékelni ezt a diadalt, és koncentrálni kell az előttük álló feladatokra.

“Nem kell ezt túlmisztifikálni, idén és jövőre is komoly feladatok elé néz ez a csapat” – mondta a középpályás. – “A bajnoki arany természetesen sokat jelent, de a kupadöntőt is meg kell nyernünk, hátra van még két NB I-es meccs, amelyeken már csak a közönségünk miatt is jól kell játszanunk, aztán pedig a Bajnokok Ligája-selejtezőre kell összpontosítanunk.”

Sándor György szintén a kupadöntő fontosságát hangsúlyozta, szerinte “az lenne az igazi”, ha a csapat jövő kedden az MK-döntőben is nyerne.

“Nem tudom, lesz-e még egyáltalán ilyenben részem, de szeretném addig ütni a vasat, amíg meleg: kupagyőztes szeretnék lenni, és élvezni azt, hogy sikeres a csapat.”

Orbán Viktor is köszöntette a bajnokokat

A miniszterelnök Facebook-oldalán köszöntötte a bajnoki címet szerzett Videoton labdarúgócsapatát. “Jó reggelt kívánok, fehérvári királyok! Hajrá Vidi!” – írta csütörtök délelőtt a magyar kormányfő.

A bejegyzés, amelyhez Orbán Viktor a szerda esti, Kaposvár elleni 3-1-es, aranyérmet jelentő győzelem összefoglalójának linkjét is csatolta, három óra alatt közel 500 látogatónak tetszett (lájk).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik