Foci

Egyik fél sem elégedett a Fradi-Loki után

Prukner László szerint csapatának a küzdés mellett játszania is kellene, Kondás Elemér az öngól miatt bosszankodik.

Vasárnap rendezték a Monicomp Liga 26. fordulójának rangadóját: ahogy beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Debrecen csapata ellen.

A Loki Coulibaly révén szerezte meg a vezetést a második félidőben, majd a 84. percben Mijadinoski furcsa módon fejelt a saját kapujába, ezzel az öngóllal pontot mentett a Fradi az Albert Stadionban.

A mérkőzést értékelő szakvezetők közül egyik fél sem tűnt elégedettnek, Prukner László szerint csapatának sok nehézséget le kell küzdenie: “Összességében nem vagyunk elégedettek az egy ponttal, persze jobb, mintha kikaptunk volna, hiszen hátrányban is voltunk. Várható volt, hogy ellenfelünk kontrajátékra rendezkedik be, hiszen gyors embereikre alapozva ezt jól játsszák. Egy igazi helyzetük akadt, azt belőtték, ezután már kényszerpályán voltunk. Elkezdődött a kapkodás, a pontatlanság, de a szerencse most mellénk állt. Sok nehézségünk van, amiket meg kell oldani ahhoz, hogy feljebb lépjünk. Küzdöttünk, hajtottunk ugyan, de ez hazai pályán kevés, játszani is kell” – idézi a Ferencváros vezetőedzőjének szavait a klub honlapja.

Kondás Elemér a szerencsétlen öngól miatt bosszankodhatott, egészen addig úgy tűnt, hogy harmadik mérkőzését is megnyeri a debreceniek kispadján, végül csak pontszerzés lett belőle. “A meccs képe alapján nekünk nem jó az egy pont, hanem két pontot elhullajtottunk. Nem látszott semmi előjele annak, hogy gólt kapunk. Annyiban hibáztunk, hogy a saját belső védőnkre nem állítottunk embert… Jól, taktikusan játszottunk, sajnálom, hogy egy öngóllal ki tudtak egyenlíteni a hazaiak. A második félidőben szép támadásokat vezettünk, szép gólt lőttünk, volt még sanszunk a győztes gólra. Nyerni szerettünk volna, mindent meg is tettünk érte, de benne van a fociban, hogy nem nyerjük a meccset” – értékelt a Loki mestere.

A Ferencváros pontszámban beérte a tabella harmadik helyén álló Kaposvárt, míg a Debrecen csak egy ponttal van lemaradva a dobogóról. Még mindkét csapat reménykedhet benne, hogy a hátralévő négy fordulóban nemzetközi kupás szereplésre jogosító helyezést tudnak kiharcolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik