Foci

Stieber duplázott, csapata könnyen nyert

Az Aachen magyar játékosa két gólt szerzett az Oberhausen elleni 4-0-ás győzelem alkalmával.

Az Oberhausen együttese a kiesés ellen menekül a Bundesliga 2-ben, ennek érdekében azonban nem sikerült túl sok mindent tenni az Alemannia Aachen otthonában, melynek kezdőjében ezúttal is ott volt Stieber Zoltán.

A középmezőnyben tanyázó hazaiak az első félidőben ugyan még csak egygólos vezetést szereztek, a szünet után Stieber duplájának köszönhetően bebiztosították győzelmüket, Auer büntetőből koronázta saját maga (ő is kettőt vágott) és csapat teljesítményét, a vége sima 4-0 lett.

Honfitársunk, aki nyártól a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainzot erősíti majd 84 percet töltött a pályán, Korte váltotta.

Király Gábor együttese a már biztos feljutó Hertha otthonából csente el mind a három pontot (a magyar válogatott kapus végigvédte a meccset), a Torghelle Sándort a padon jegelő Düsseldorf pedig a Karlsruhével ikszelt.

Eredmények – Bundesliga 2. – 32. forduló
Aachen – Oberhausen 4-0 (1-0)
Gólszerző:
Auer (14., 71. – a másodikat 11-esből), Stieber 51., 66.)
Hertha – 1860 München 1-2 (0-0)
Gólszerző:
Lasogga (60.) illetve Aygun (63.), Buck (70.)
Karlsruhe – Düsseldorf 2-2 (2-0)
Gólszerző:
Chrisantus (28.), Langkamp (32.) illetve Broker (82.), Ilso Larsen (90.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik