Foci

EL: Portugália a tévé előtt

A Benfica a Braga, a Porto a Villarreal ellen próbál előnyt szerezni az Európa Liga elődöntőinek első mérkőzésein.

Fantasztikusan szerepelnek a luzitán együttesek a második számú európai kupasorozatban. A Porto fölényesen verte ki a Szpartak Moszkvát, a Benfica a PSV-t, a Braga pedig a Dinamo Kijevet. A Villarreal, mint kakukktojás a Twentét ütötte ki a negyeddöntőben.

Domingos Paciencia, a Braga vezetőedzője (aki korábban a Portóban játszott) bátor csapatjátékról beszélt: „A játékosaim nagyon elszántak, nyerni megyünk az Estadio da Luzba. Nem véletlen, hogy Harcosok a becenevünk, el akarunk jutni Dublinba. Az fog továbbjutni, aki a kevesebb hibát követi el” – szólt az előzetes.

Jorge Jesus, a kolléga (aki korábban irányította a Bragát) szerint nincs a párharcnak esélyese, még akkor sem, ha a bajnokságban 14 pont a két csapat közötti különbség, a javukra: „Nem tudjuk, ki az erősebb. Az elmúlt két évben a Benfica három trófeát nyert velem, nem tudom, mit hoz a jövő akkor, ha esetleg nem mi leszünk a sorozat győztesei” – utalt a menesztésére vonatkozó találgatásokra Jesus.

Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzés:
Benfica – Braga, Lisszabon, 20 óra 45 perctől

A Mourinho-utódnak kikiáltott Andre Villas-Boas, a Porto trénere szintén óvatos, és szerinte semmit nem jelent, hogy 12 meccses veretlenségi sorozat áll mögöttük. „Ilyenkor már nem beszélhetünk esélyesekről, mindkét gárda erős, mi pedig megpróbáljuk a saját játékunkat játszani. Nem tudom, miélrt gondolják, mi vagyunk a favoritok, a Villarreal a kontinens egyik legjobb csapata” – udvariaskodott a portugál.

Juan Carlos Garrido, a spanyolok mestere: „A Porto rettenetesen erős, sok szempontból. Már bajnokok hazájukban, és az EL-ben is a legjobbak között vannak. Küzdeni fogunk, hogy jó eredményt érjünk el a visszavágóra. Eddig nem a legjobb az idényünk, a döntőbe jutással az lenne” – értékelt a Sárga Tengeralattjáró vezetőedzője, aki még nem tudja, Jorge Valero játszhat-e este.

Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzés:
Porto – Villarreal, Porto, 20 óra 45 perctől

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik