Foci

Messi-duplával Barca-siker Madridban

Csúnya győzelmet aratott a Barcelona a Real Madrid otthonában a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Vicente del Bosque-nek lett igaza: az első félidő szinte nem szólt másról az idei negyedik (az első Iniesta nélküli) El Clasicón, mint a veszekedésről, egymás hergeléséről, színészkedésekről és szabálytalanságokról.

Különösen a Barcelona járt az élen a teátrális mozdulatokban, Busquets és Pedro is eljátszotta, hogy fejbe verték, egyik esetben sem volt ez így. A spanyol válogatott szövetségi kapitánya aggodalmát fejezte ki a meccs előtt amiatt, hogy a két csapat játékosai közti ellentét beköltözik majd a válogatott öltözőjébe is.

Azért játszottak is a felek, a Real például behúzódott térfelére, kontrákra és alkalmi letámadásokra helyezkedett be, míg a Barcelona szokásos passzjátékát alkalmazta. A 11. percben David Villa egy szóló után lőtt mellé, a 25. percben pedig már Casillas védésére volt szükség Xavi lövésénél. A Real legnagyobb helyzete Cristiano Ronaldo előtt adódott, a portugál 17 méterről lőtt, Valdes védett.

A szünet előtt közvetlenül meg bunyóztak egyet a játékosok az öltözőbe menet, ennek keretén belül Pintót, a Barca második számú kapusát kiállították.

Az első Messi-gól:

José Mourinho a találkozó előtt szokás szerint hitet tett a 0-0 mellett, neki a kieséses szakaszban ez a kedvenc eredménye, előre elfogadta volna. Nos, a második félidő nem úgy kezdődött, hogy a csapatok erre játszanának, nekiestek egymásnak a felek.

A 62. percben Pepe tette ezt Dani Alvessel (a levegőben ütköztek), de nem úgy, hogy ez piros lapot érjen. Mégis megkapta. José Mourinho ezt érthetően nehezen viselte, a lelátóra száműzték.

Itt a kiállítást érő mozdulat:

Nem meglepő, hogy fölénybe került a Barcelona, Messi lövését fogta Casillas a 69. percben, a kipattanóra nem ért oda Villa. Messi viszont odaért a 76. percben egy beadásra. A csereként beálló Affellay húzta meg a bal oldalon, megforgatta a védőket, középre adott, ott pedig az argentin klasszis érkezett és a hálóba lőtt (0-1).

A második Messi-találat:

A 85. percben Xavi adta oda a labdát Messinek, az Aranylabda méltó birtokosa négy embert kicselezve kezdett szólóba, melynek végén a hálóba lőtt (0-2).

A Barcelona a kiállításig inkább színészi képességeit csillogtatta, de kétségtelenül többet tett a győzelemért, a Madrid emberhátrányban pedig már nem tudta megállítani a fürge katalánokat. Nehéz dolga lesz a visszavágón a Realnak – Sergio Ramos (sárgák miatt nem játszhat) és Pepe nélkül.

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő:
Santiago Bernabeu Stadion, 74 000 néző, vezette: Wolfgang Stark (német)
Real Madrid – Barcelona 0-2 (0-0)
Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Raúl Albiol, Marcelo – Xabi Alonso, Pepe, Diarra – Özil – Di María, Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: José Mourinho
Barcelona: Víctor Valdés – D. Alves, Piqué, Busquets, Puyol – Xavi, Mascherano, S. Keita – Pedro (Affellay, 71.), Messi, Villa (Roberto, 91.). Vezetőedző: Pep Guardiola
Gólszerző: Messi (76., 86.)
Sárga lap: Arbeloa (40.), Sergio Ramos (53.), Adebayor (83.), illetve Mascherano (57.)
Piros lap: Pepe (62.), Mourinho (63., a kispadról), illetve Pinto (a szünetben, a kispadról)

A Schalke 04-Manchester United (0-2) mérkőzés összefoglalóját itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik