Foci

A Manchester fél lábbal a döntőben

Sir Alex Ferguson együttese 2-0-ra nyert a Schalke otthonában a Bajnokok Ligája elődöntőjének első összecsapásán.

A Schalke az előző körben nagy bravúrt hajtott végre, a címvédő Internazionale csapatát 7-3-as összesítéssel búcsúztatták. Ennek ellenére nem a Bundesliga tízedik helyén álló németek voltak a Manchester United elleni párharc esélyesei, legfőképp a spanyol válogatott Raúl gólerősségében, valamint Neuer kapus bravúrjaiban bízhatott Ralf Rangnick együttese.

Az angol bajnoki listavezető United a Chelsea együttesén kettős győzelemmel lépett túl a negyeddöntőben, és ma Gelsenkirchenben is hamar a vendéglátójuk tudtára adták, hogy már idegenben előnybe kerülnének. A 3. percben már munkában volt a hazaiak kapusa, Rooney megpattanó lövése közelített veszélyesen a kapu felé, de Neuer – a találkozó folyamán nem először – szépen védett.

Nem sokkal később már Park Ji-Sung próbálkozott, majd Hernández is célba vette a hazai kaput, de nem tudtak túljárni a hálóőr eszén. A mexikói támadó kedve nem ment el, de újabb veszélyes lehetőségeit sem tudta kihasználni.

Az egyértelműen fölényben játszó Manchester részéről Giggs volt a következő próbálkozó, de az ő fejese is elakadt az egyszemélyes falban. Később besegítettek a védők is, miután a kapusról kipattant Hernández lövése, Park próbálkozását már blokkolni tudták.

A félidőt újabb Giggs-Neuer párharc zárta le, az utóbbi játékos sikerével. Sokat mondó adat, hogy az első félidő után 64-36 volt a labdabirtoklási arány az angolok javára.

Neuer bravúrjai az első félidőben:

A folytatásban úgy tűnt, kevesebb izgalom adódik a hazai kapu előtt, ám mielőtt túlságosan megnyugodtak volna a német szurkolók, Rooney egy lövőcsel után nagyszerű labdát tálalt a védők közé bemozgó Giggs elé, a veterán walesi játékos pedig laposan elpasszolta a játékszert Neuer mellett (0-1).

Két perccel később jött az újabb találat, ezúttal Rooney volt a befejező, a védők most sem sokat tudtak tenni az angol akció ellen (0-2). A kétgólos előny már meglehetősen kedvező volt a United számára, a mérkőzés hátralévő részében inkább az eredmény megtartására helyezték a hangsúlyt.

A Schalke nem sokszor tudta veszélyeztetni ellenfele kapuját, amikor mégis, akkor Van der Sar bizonyította be, hogy még mindig lehet bízni benne. A Manchester United 2-0-ás győzelmével hatalmas lépést tett a Bajnokok Ligája fináléja felé. A visszavágót jövő hét szerdán rendezik Manchesterben.

Holnap a Real Madrid a Barcelonával csap össze a BL másik elődöntőjében.

Eredmény – Bajnokok Ligája elődöntő, 1. mérkőzés
Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, 54 000 néző, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
Schalke 04 – Manchester United 0-2 (0-0)
Schalke: Neuer – Uchida, Matip, Metzelder, Sarpei (Escudero 73.) – Farfán, Papadopoulos, Jurado (Draxler 83.), Baumjohann (Kluge 53.) – Raúl, Edu. Vezetőedző: Ralf Rangnick
Manchester United: Van der Sar – Fabio, Ferdinand, Vidic, Evra – Valencia, Carrick, Giggs, Park Ji-Sung (Scholes 73.) – Rooney (Nani 83.), Hernández (Anderson 73.). Vezetőedző: Sir Alex Ferguson
Gólszerzők: Giggs (67.), Rooney (69.)
Sárga lap: Metzelder (34.), Sarpei (71.) illetve Fabio (58.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik