Foci

Kapaszkodnak Magathék

A bennmaradásért harcoló Wolfsburg hazai pályán diadalmaskodott a Köln felett a német bajnokságban.

Felix Magath csapata számára mindenképpen fontos volt a siker, hiszen már négy pont elmaradásban voltak a biztos bennmaradást jelentő tizenötödik pozíciótól, ráadásul hat meccses nyeretlenségi sorozat nehezedett rájuk.

A kölniek a forduló előtt hat ponttal szereztek többet, mint mai ellenfelük, így ők sem lehetnek még túl nyugodtak, ami az első osztályú tagság megtartását illeti.

A hazaiak nyerőembere Mandzukic volt, aki már az első félidőben két gólt berámolt a kölniek kapujába. Második találatára azonban rögtön érkezett a vendégek válasza, Freis volt eredményes, ezzel újból nyílttá tette a találkozót.

A Wolfsburgnak ma jobban ment, mint az utóbbi időben megszokhattuk tőlük, ezt fényesen bizonyította az 58. perc eseménye, amikor egy gyorsan és pontosan végigvitt támadás végén Dejagah lőtte ki a bal alsó sarkot.

A folytatásban hiába próbálkozott a Köln, nem tudtak szépíteni, sőt, a végén lekontrázták őket, Dejagah pedig belőtte második gólját is. A 4-1-es végeredmény azt jelentette, hogy Felix Magath először örülhetett bajnoki győzelemnek a visszatérése óta, amivel csapata ugyan nem javított osztályozós helyezésén, de hátrányát egy pontra csökkentette a Frankfurttal szemben.

A forduló záróakkordjaként nem született gól az Európa Liga-indulás jogáért harcoló Nürnberg és a vendég Mainz találkozóján, így Szalai Ádám és Lőw Zsolt együttese maradt az ötödik, a házigazda pedig a hatodik helyen.

Eredmény – Bundesliga, 31. forduló
Wolfsburg – 1. FC Köln 4-1 (2-1)
gólszerzők: Mandzukic (14., 39.), Dejagah (58., 88.) illetve Freis (41.)
Nürnberg – Mainz 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik