Foci

Mezey Vébert dicsérte

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódnak a Monicomp Liga 24. fordulójának küzdelmei.

A játéknap a Videoton és a Lombard Pápa csatájával indul 15 órakor. Mind a két fél egy vereséget feledtetne a délutáni találkozón, a Pápát a Honvéde verte hazai pályán, a Vidi Szombathelyen kapott ki 2-0-ra a Haladástól.

Dr. Mezey György elmondása szerint pozitív hangulat uralkodik az öltözőben, emiatt pedig ő is bizakodóan várja a mérkőzést. Megjegyezte ugyanakkor, hogy egyáltalán nem számít könnyű meccsre: „Sosem ölik a játékot, hanem játszva próbálnak eredményt elérni, amit én nagyon értékelek. Nem lesz könnyű mérkőzés a ma esti, taktikai szempontból és fejben is teljes koncentrációt igényel a játékosoktól” – nyilatkozta Mezey, majd Véber Györgyről is ejtett pár szót.

„Elismerem és dícsérem a pápai kollégám munkáját, hiszen az elmúlt években – ezt nem sokan ismerték el a honi futballban – Véber György egy olyan csapatot épített Pápán, amelyik fantasztikus szellemiségben játszik és mindenki ellen eséllyel lép pályára.”

Véber abból merítene erőt, hogy nincsenek irigylésre méltó helyzetben, mégiscsak a listavezető otthonába látogatnak: „a Videoton a leendő magyar bajnok, a jelenlegi legerősebb magyar csapat. Azt várom a játékosaimtól, hogy amit a héten gyakoroltunk a fehérváriak megfékezésére, azt meg tudjuk valósítani. Ez stabil, és agresszív védőmunkát jelent, ami nem egyenlő azzal, hogy beállunk bekkelni. Ez egy vizsga a csapat számára, hogy mennyire tudja megvalósítani az elképzeléseket.”

Két kupacsapat, a Kecskemét és a Kaposvár is megmérkőzik egy mással: érdekesség, hogy míg a bajnokságban a Rákóczi van jobb helyzetben, addig a magyar Kupa elődöntőjében a ZTE-t kiütő KTE áll jobban.

Tomiszlav Szivics szerint az lehet a siker receptje, ha a kedden mutatott játékot játssza a csapat. A Kaposvárt jól összerakott, masszív csapatnak véli, ugyanakkor övéinek csak magukra szabad koncentrálniuk.

Két jó formában lévő, a kiesés ellen menekülő gárda csap össze Siófokon, a legutóbb a Debrecent legyőző Balaton-partiak a tavasszal feltámadó Szolnokot látja vendégül.

„A Siófok az utóbbi időben nagyon jól szerepel, hiszen négy mérkőzésből nyolc pontot szereztek. Ez nem véletlen műve. Igazi csapatként működő, egységes társaság. Arra számítunk, hogy az Újpest elleni szereplésünket tudjuk folytatni és ugyanazt a játékot meg tudjuk ismételni, akkor azt gondolom Siófokon is van esélyünk a pont vagy pontok megszerzésére” – mondta Simon Antal.

A címvédő Loki új vezetőedzővel, a távozó Zdenek Scasny örökébe lépő Kondás Elemér vezetésével javítana eddig visszafogottabb teljesítményén, a DVSC-TEVA a Vasashoz látogat. Az angyalföldieknek van törlesztenivalója, legutóbb egy nap híján kilenc évvel ezelőtt sikerült legyőzniük a hajdúsági gárdát.

„Az edzőváltás biztos, hogy plusz hajtóerőt jelent az ellenfél játékosainak, hiszen ilyenkor mindenki sokkal jobban figyel a saját teljesítményére” – mondta Komjáti András, a Vasas vezetőedzője.

Kondás Elemér az ellenfél védekezést méltatta, ugyanakkor szerinte ha a vendégektől mindenki hozza a legjobb formáját, akkor meg kell nyerni ezt a mérkőzést.

A Ligakupa-győztes Paks budapesti vendégszereplése zárja a napot, Kis Károly csapata a Honvéd vendégszeretetét élvezi majd: „a Paks ebben az évben meghatározó szerepet tölt be a bajnokságban. Ellenfelünk megnyerte a Ligakupát, és második helyen áll a pontvadászatban. Bízom benne, hogy játékosaimban megmarad az az akarat és lendület, ami az elmúlt mérkőzéseken jellemezte őket. Mint ahogy abban is, hogy az elmúlt két hét játékához hasonló teljesítményt nyújtva eredményesek tudunk lenni” – mondta Supka Attila.

„Biztos vagyok abban, hogy nagy küzdelem lesz, és mindkét csapat minden energiáját mozgósítani fogja a győzelemért. Remélem, hogy hasonló jó játékkal tudunk kirukkolni, mint az elmúlt mérkőzéseken, és eredményesek tudunk lenni Kispesten is” – mondta kollégája, Kis Károly aki szerint a Honvéd egyre jobban összeáll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik