Foci

A végén csattant a Vidi ostora

70 percig gólképtelen maradt, utána négyet vágott a Pápának a listavezető a Monicomp Liga 24. fordulójában.

Mindkét csapat vereséget szenvedett az előző fordulóban, a Pápát a Honvéd verte hazai pályán, a Videoton Szombathelyen kapott ki 2-0-ra a Haladástól. A mérkőzés egyértelmű esélyesének a hazai pályán játszó listavezető számított, azonban Mezey György vezetőedző elmondása szerint egyáltalán nem számítottak könnyű összecsapásra.

A találkozó a várakozásoknak megfelelően a Vidi mezőnyfölényével kezdődött, a vendégek leginkább a stabil védekezésre figyeltek. Véber György együttese ennek ellenére a gólszerzés lehetőségét sem adta fel, Bozovicsnak figyelnie is kellett, hogy tisztázzon a 13. percben kilépő Maric elől.

A komoly helyzetek nélkül csordogáló mérkőzés a szünet előtt vált izgalmasabbá, ekkor mindkét oldalon volt lehetőség a gólszerzésre. Először a vendégek részéről Németh lőtt ígéretes helyzetből fölé, majd Maric fejelt egy szöglet után nem sokkal a kapu mellé. A másik oldalon Lencse lövése kerülte el a jobb kapufát, de ekkor még csak az ijesztgetés maradt a csapatoknak.

A második játékrész elejét ismét megnyomták a hazaiak, a gólok azonban még mindig nem érkeztek. A 67. percben a csereként beállt Gosztonyi lövését védte nagy bravúrral Szűcs, majd egy percre rá újból összecsapott a két játékos, ennek azonban már következménye is lett: a kilépő támadót a labdával együtt letarolta a vendégek kapusa, büntetőhöz jutott a Vidi.

A labda mögé Alves állt, a gólkirályi címre jó eséllyel pályázó támadó gyengén elvégzett tizenegyesét ugyan még védte Szűcs, de a kipattanónál már nem hibázott a hazaiak brazil játékosa (1-0).

Nem sokkal később ismét Gosztonyi indult meg, ezúttal elrúgta a kapus előtt a labdát, Lencsének pedig már nem volt nehéz dolga a befejezéssel (2-0).

És ha egy üzlet beindul: a 81. percben Alves léphetett ki, majd védője szorításában elpasszolta Szűcs mellett a labdát, így a három pont sorsa ekkor már végérvényesen eldőlt (3-0).

A kegyelemdöfést Nikolic vitte be a vendégeknek, Alves passza után egyedül maradt a kapu előtt, majd félmagasan a kapu jobb oldalába zúdított (4-0).

Nehezen indult ugyan, de végül gólzáporos győzelmet aratott a Videoton, a listavezetőnek jelenleg 13 pont az előnye.

Eredmény – Monicomp Liga, 24. forduló
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 4000 néző, vezette: Berger József
Videoton – Lombard Pápa 4-0 (0-0)
Videoton: BozovicLázár, Lipták, Vaskó, Andic – Vasiljevic (Polonkai 61.), Sándor Gy., Elek – Nagy D. (Gosztonyi 46.), Lencse (Nikolic 78.), Alves. Vezetőedző: Mezey György
Pápa: Szűcs – Nagy S. (Takács 71.), Farkas, Supic (Bali 76.), Németh – Dlusztus, Heffler (Rebryk 28.), Bárányos, Gyömbér – Zulevs, Maric. Vezetőedző: Véber György.
Gólszerzők: Alves (70., 81.) Lencse (76.), Nikolic (88.)
Sárga lap: Sándor Gy. (17.), Lencse (24.), Elek (75.) illetve Nagy S. (32.), Zulevs (55.), Farkas (63.), Maric (65.), Szűcs (68.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik