Foci

Pontot rabolt Győrből a Haladás

Hiába vezetett már 2-0-ra az ETO, a szombathelyi alakulat az utolsó tíz percben egyenlíteni tudott a Monicomp Liga 24. fordulójának nyitómeccsén.

A tizenegyedik helyen álló Haladás ebben a szezonban még egyszer sem tudott nyerni idegenben, így annak ellenére is meglepetésszámba ment volna a győzelmük, hogy az előző körben a listavezető Videotont verték 2-0-ra.

A Győr még nem kapott ki Csertői Aurél irányítása alatt, emellett pedig külön érdekesség volt, hogy a szakember pont a szombathelyiek kispadján kezdte a bajnokság mostani kiírását.

Aktívan kezdték a csapatok a dunántúli rangadót, az első percekben főleg a vendégek próbáltak riadalmat kelteni a Győr kapuja előtt, de azért túlságosan megijednie nem kellett a hazaiak szurkolóinak.

Aczél Zoltán már negyed óra elteltével cserélni kényszerült, a megsérült Schimmert Nagy II. Gábor váltotta a vendégeknél. A Hali főleg Kenesei Krisztián gólérzékenységére próbált építeni, a Videotonnak is gólt lövő csatár azonban ekkor még nem tudott betalálni.

Az első félidő minimális szombathelyi fölénye után a folytatásban már inkább az ETO kezdeményezett, aminek az 55. percben meg is lett az eredménye: Koltai indította Aleksidzét, a grúz támadó éles szögből lőtt, Rózsa keze és lába között pedig a kapuba jutott a játékszer (1-0).

Néhány perccel később Dudás szánta el magát lövésre, a középen érkező Aleksidze a kapu felé továbbította a labdát, a vendégek kapusa pedig most sem tudott védeni (2-0).

Csertői Aurél kényszerű cserére kényszerült, a hazaiak kapujába a megsérült Stevanovic helyére Radosavljevic állt be. A kétgólos előnye tudatában megnyugodhatott az ETO, a Haladás pedig ekkor még nem tett róla, hogy túlságosan izgalmas legyen a folytatás, sőt, Aleksidze a triplázáshoz is közel járt.

A 81. percben azonban Kenesei egy csel után 15 méterről hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba, szépített Aczél Zoltán csapata (2-1). A vendégek mindent megpróbáltak az egyenlítésért, aminek a 91. percben meg is lett az eredménye, miután egy hosszan felívelt labdát Tóth fejelt át a győriek hálóőre felett, egyenesen a kapuba (2-2).

A vendégek annyira lendületbe jöttek, hogy még a végén már a győzelemért hajtottak, végül azonban több gól már nem esett, pontosztozkodás lett a vége.

Eredmény – Monicomp Liga 24. forduló
Győr, ETO Park, 3500 néző, Vezette: Veizer Roland
Győri ETO – Szombathelyi Haladás 2-2 (0-0)
Győri ETO: Stevanovic (Radosavljevic 63.) – Babic, Fehér, Dordevic (Stanisic 77.), Völgyi – Kiss M., Pilibaitis, Dudás, Dinjar – Koltai, Aleksidze (Bouguerra 81.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Haladás: Rózsa – Schimmer (Nagy G. 15.), Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Sipos (Sluka 63.), Molnár, Simon, Halmosi – Fodrek (Irhás 63.), Kenesei. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Aleksidze (55., 58.) illetve Kenesei (81.), Tóth (91.)
Sárga lap: Völgyi (40.) illetve Tóth P. (11.) Rózsa (93.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik