Foci

Adriano sérülten is jól keres

Az Achilles-ín sérülést szenvedő brazil támadó rendesen kapni fogja a fizetését a Corinthians labdarúgócsapatától.

Ahogyan arról írtunk, a Romától kiebrudalt Adriano edzésen sérült meg, szerda este már meg is műtötték, előreláthatólag öt hónap múlva térhet csak vissza a pályára, pedig a tervek szerint már májusban debütált volna új csapatában.

A Corinthians sportigazgatója, Duilio Monteiro Alves a goal.com-nak elmondta, mivel ez egy átlagos edzésbaleset volt, így természetesen nem módosítanak semmit a játékos szerződésén, aki így kapni fogja a havi 150 ezer fontos fizetését, így az öt hónap „semmittevésért” is 750 ezer üti a markát.

Adriano egyébként a hírek szerint nagyon elszánt volt a visszatérését illetően, a támadó ugyanis újra brazil válogatott szeretne lenni. A szezonban már vállsérüléssel is bajlódó csatár a fáma szerint tíz nap alatt is kilókat fogyott, hogy minél jobb formába kerüljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik