Foci

Gólzápor és pontosztozkodás a londoni rangadón

Az Arsenal hiába vezetett már két góllal is a Tottenham otthonában, nem sikerült nyerniük az angol bajnoki rangadón. Győzött a Chelsea.

A 28. fordulóból elhalasztott mérkőzéseket rendeztek ma az angol labdarúgó-bajnokságban: két találkozón három londoni csapat lépett pályára.

A legtöbb szem a Tottenham-Arsenal összecsapásra szegeződött, ahol a hazaiak a BL-helyek eléréséért, a vendégek pedig a bajnoki reményeik életben tartásáért küzdöttek.

Parádésan indult a mérkőzés, az 5. percben Walcott lépett ki a leshatárról, majd a kapus mellett a bal alsó sarokba helyezte a játékszert. Nem sokáig örülhettek az Ágyúsok hívei, két perccel később Van der Vaart szorongatott helyzetben lőtt a kapuba, egyenlített a Tottenham.

Nem ért véget a gólzápor, a 12. minutumban Nasri szánta el magát lövésre a 16-oson kívülről, a hazai védő lába között elsuhanó labda a kapuba is utat talált. A félidő vége előtt úgy tűnt, eldőlni látszik a mérkőzés, miután Van Persie fejesét még nagy bravúrral védte Gomes, a visszapattanót azonban már értékesítette a holland támadó.

Mielőtt azonban még pihenni vonultak volna a csapatok, Huddlestone lövése saját csapattársának lábai között suhant a kapu felé, Szczesny pedig már nem is tudott hárítani.

A második félidőben már csak egy büntetőből szerzett gólra futotta, ezt viszont a hazaiak szerezték, így Van der Vaart második találatával sikerült otthon tartania egy pontot Harry Redknapp együttesének.

A Chelsea hazai pályán magabiztosan nyert a Birmingham ellen. Carlo Ancelotti csapata már három perc után előnybe került, a szünetre pedig megduplázták góljaik számát.

Malouda második találatával a londoniak már 3-0-ra is mentek, de a vendégek erejéből legalább a szépítésre futotta, Larsson 11-esből talált a kapuba.

Öt körrel az angol bajnokság vége előtt győzelmével a Chelsea feljött a 2. helyre, míg az Arsenal a harmadik pozícióba csúszott vissza. Mindkét londoni csapat hat ponttal van lemaradva a listavezető Manchester United mögött.

Eredmények:
Tottenham – Arsenal 3-3 (2-3)
gólszerzők: Van der Vaart (7., 70.-11-esből), Huddlestone (44.) illetve Walcott (5.) Nasri (12.) Van Persie (41.)

Chelsea – Birmingham 3-1 (2-0)
gólszerzők: Malouda (3., 62.), Kalou (26.) illetve Larsson (76.-11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik